Az elfogult anyai szív

Tudom... tudom... az elfogultság beszél belőlem, de szerintem annyira gyönyörű, hogy nem tudok vele betelni. Pedig higgyetek nekem, egész nap rajtam csüng. Folyamatosan kapom a széles mosolyokat, a sármos, csábító kacajokat. Az a kedvencem, amikor úgy vigyorog, hogy közben a bal szemöldökét felhúzza. Hát kész vagyok tőle!

Itt van az ősz, itt van újra...

... és én újraélem a gyerekkoromat: keser-édes volt mindig a nyár vége. Hiszen ez a korlátlan szabadság végét jelentette, viszont az iskolakezdést néhány nagyon jó barátom miatt mindig vártam. Az ő viszontlátásuk enyhítette az ezzel járó nyűgeimet.

Most is keser-édes az ősz. Nóri elkedzte az ovit, ami nekem idén határozottabban nehezebben ment, mint neki. Annyira hiányzott főleg az első hetekben a csacsogása, a matatása, a kis tappancsok dobogása. Nagyon-nagyon hiányoltam őt. Persze van ennek előnye is, hiszen így több időm jut Andriskára, magamra és a lakásra is. Kezdünk egész emberien kinézni és kezdem utolérni magamat is itthoni teendőkkel.