Mézeskalácsok

Idén már másodszorra készültek nálunk mézeskalácsok.
Először egy mézeskalács házikót készítettünk. Sablon alapján kivágtam a házikó falait, tetejét, kéményét és kisütöttem őket. Elkészítettem az írókát és mikor Nóri felébredt, közösen összeállítottuk és feldíszítettük. Nagyon jó móka :) De tényleg! Nem gondoltam, hogy ilyen egyszerű dolog ez a mézeskalács ház készítés, azt pedig főleg nem gondoltam, hogy egy 22 hónapos ennyire élvezi ezt az összerakósdit. Neki ez egy nagy legó és csodálva nézte, hogy mi lesz belőle. A díszítést úgy csináltuk, hogy kiraktam az összes cukorkát és mindig mondtam, hogy melyikből milyen színűt kérek.

Később készítettem mézeskalács díszeket is. A mézeskalács receptje Limarától származik. Én az általa megadott recept harmadát készítettem el. Ebből lett két kicsit tepsi mézeskalács, amit megettünk, merthogy ez nemcsak építeni, díszíteni jó, de nagyon finom, azonnal puha lesz, így rögtön fogyasztható is. Ezen kívül lett egy nagy tepsi, amit feldíszítettem, egy nagy házikó és két mini ház (aminek a sablonját itt találjátok).

Most először klasszikus írókát használtam, azaz tojásfehérjét felvertem, majd mikor elkezdett habos lenni kanalanként adagoltam bele az átszitált porcukrot. Kb. 10 dkg porcukor kell egy tojásfehérjéhez, de ez a tojás nagyságától függ. Nem mértem, de nekem kb. 15 dkg mehetett bele. Mielőtt teljesen kész lett volna, szétosztottam fém tálakba és így tettem bele pár csepp folyékony ételfestéket. Ezután még szükséges volt hozzáadni pár kanál porcukrot. Ilyenkor már csak kézi habverővel kevertem rajta. Mindig csak kevés cukrot adagolva hozzá. Akkor jó, ha lassan folyik le a habverőről a máz. Ha túl sok cukrot tennénk bele, akkor citromlével, vagy ételfestékkel nyugodtan hígíthatunk rajta. Az elkészült habokat zacskókba töltöttem, a levegőt kinyomtam belőlük és a felső végét elkötöttem befőttesgumival. A saroknál kicsi (figyeljünk oda, próbáljunk tényleg kicsi) lyukat vágtam rá és már mehetett is a móka :)

Ha mintát szeretnénk a házikó falára rajzolni írókával, akkor ezt érdemes az összeállítás előtt megtenni, ha csak cukorkákkal, gyöngyökkel díszítjük, akkor az összeállítás után is feldíszíthetjük.

Nagyon elégedett vagyok az eredénnyel. Néhány díszt elajándékozunk, a házikó pedig a lakás dekorációja lesz. Nemcsak szép és kedves, de az egész lakás mézeskalácstól illatozik tőle :)

Nórika majdnem 23 hónaposan

Az elmúlt hetekben a költözés miatt elmaradtak a Nórival kapcsolatos posztjaim. De végre minden a helyére került. Sikerült berendezkednünk, úgyhogy van egy kis időm írni.

Kezdjük talán a napirendünkkel. A költözés óta kicsit megcsúszott Nóri napirendje, később ébred reggel, aminek nagyon örülünk. Viszont ennek az az ára, hogy este később is fekszik le. A következők szerint alakulnak mostanság a napjaink. Nóri 8-fél 9 között ébred. Ébredés után mindig áthozzuk magunkhoz és ezek talán a nap legédesebb percei: hármasban az ágyban lustálkodunk (max. 10 perc). Majd ébredés után közösen reggelizünk. Reggeli után szoktam Nórit rendbe venni, közben Balázs is készül dolgozni. Majd Nórival kikisérjük Balázst a lifthez, elköszönünk és integetünk neki. Délelőtt sokszor kimegyünk sétálni, mostanában a karácsonyi készülődés miatt többször voltunk vásárolni is. Ha az idő borongósabb, akkor itthon játszunk, én főzök. Nóri 10 és fél 11 között tízóraizik valamilyen gyümölcsöt, néha babakekszet. 1 körül ebédelünk és utána alszik. Az elmúlt napokban 2,5-3 órát is alszik délután. A délutáni ébredés után szokott uzsonnázni. Ezt követően szintén séta, vagy játék a programunk. 7 és fél 8 között ér haza Balázs, ilyenkor szoktunk vacsorázni. 9 körül fürdetjük Nórit és fél 10 körül alszik el.

Leírni is alig merem, hogy az elmúlt napokban milyen jól aludt Nóri... Múlt héten kibújt a negyedik szemfoga. Az első háromról nem is írtam, az pont a költözés alatt történt. Kicsit megszenvedte őket. Nappal nem votl semmi gond, este viszont 3-4-5 alkalommal is felsírt és át kellett menni megnyugtatni. Én észre se vettem, hogy a negyedik még kibújó félben van. De múlt héten egyik este elég nyűgös volt és az orra is be volt dugulva, megmértem a hőmérsékletét és 38.8 volt. Azonnal adtam neki Nurofent. Attól le is ment a láza és a kedve is jobb lett. Ekkor néztem meg, hogy hány foga is van kint és észre vettem, hogy bizony a negyedik szemfog helyén egy hatalmas fehér dudor van. Másnap reggel ki is bújt a foga és azóta nincs se orrdugulás, se láz, szóval valószínű, hogy csak a fogzás volt a ludas.

Ez azt jelenti, hogy 16 foga van már kint. Mióta kibújt ez a foga, egész nyugodtak az esték. Sokszor halljuk, hogy felnyög, vagy forgolódik, de visszaalszik magától és sokszor átalussza az estéket. Az elmúlt szombaton megdöntötte a saját alvási rekordját, este fél 9-től reggel 8:38-ig aludt. Már a frász jött rám, hogy nincs-e valami baja. Mi Balázzsal már a reggeli teánkat kortyolgattuk, amikor Miss Nóra végre felébredt :)
Nagyon jó végre aludni egy kicsit. Le sem tudom írni mennyivel jobban érzem magamat így, hogy alszom esténként :) Nem tudom ez meddig marad így. Nagyon félek a mostani hazautunktól. Tavaly pontosan a karácsonyi utazásunk tett keresztbe Nóri alvását illetően, ami után majdnem fél évig szenvedtünk és a végre az lett, hogy szakember segítségét kértük. Szóval nem kevés félelem van bennem emiatt.

Nórika egyébként szépen növöget. Mivel 21-én, pénteken utazunk haza (haha, jó kis világvégi program), így az elmúlt napokban odaadtunk már Nórinak néhány karácsonyi ajándékot. Tudom... Tudom... annak a fa alatt lenne a helye, de nem akarom csak azért elcipleni ezeket Magyarországra, hogy majd visszacipelhessük őket. Illetve úgyis lesz elég meglepetés a fa alatt, hiszen a rokonoktól egész bizotsan sokmindent kap majd.

Már rengeteg új szót mond. Elkezdte mondani a több szótagos szavakat is pl. fekete, fülhallgató, hangos, utolsó, babakeksz (ezek a fontos szavak, ugye...). Tényleg minden nap mond valami újdonságot.
A legújabb dolog, egész friss tegnap történt, hogy megtanulta az első szavát angolul. Persze van néhány szó, amit eddig is mondogatott angolul (pl. Bye-bye, moon), de ezt hétvégén tanulta Ellától. Ez az első olyan szava, amit hamarabb tanult meg angolul, mint magyarul.
Szombat délután átjöttek hozzánk Petráék. A gyerkőcök játszottak, mi dumáltunk és sütöttünk néhány mézeskalácsot is. Nos ők hoztak Nórinak egy nagyon klassz kis ajándékot, egy gyurma sütigyárat :) Színes gyurmákkal lehet sütiket formázni, különböző segédeszközökkel. Nagyon jópofa. Vasárnap délután Balázzsal elmentünk beszerezni az utolsó karácsonyi ajándékokat és addig Ella vigyázott Nórira. Többek között ezzel a gyurmasüti játékkal is játszottak. Majd másnap Nóri Balázzsal gyurmázott, amikor többször is mondta a gyurmára mutatva, hogy "dó". Nem értettük... De kitartóan mondogatta. Pár alkalom után leesett, hogy ez nem "dó", hanem "dough" (azaz magyarul gyurma). Ezek szerint csak ragad rá valami az angolból is :)

Az első karácsonyi ajándék

Hát még mindig teljesen kész vagyok ettől a dolgotól...

Az úgy volt, hogy ma egész nap esett az eső. Ha mégcsak esett volna... De fújt a szél, olyan erősen, hogy hajnalban aludni sem tudtam (szerencsére Nóri tudott). Szóval pocsék idő volt! Hogy Petrát idézzem, "Idő? Ez nem idő, ez világvége!". És tényleg! A reggel kezdetét csak azért tudtuk, mert ránéztünk az órára, ugyanis egész délelőtt olyan sötét volt, mintha mindjárt eljönne a világvége (tényleg ezt hittem, hogy ez itt az Armageddon és jól számonkérhetjük a majáktól, hogy akkor most nem húzzuk ki 21-éig?!)

De az égiek kegyesek voltak hozzánk és délután elállt az eső. Sőt! A szél is elcsendesedett, így Nóri délutáni alvása után kimenütnk kicsit sétálni. Igazából vásárolnunk is kellett. Nem jutottunk messzire, egész pontosan a liftig, ugyanis nem működött a lift. Egy totyogóval és babakocsival nekiindulva ez egy pöti problem volt. Visszacsattogtunk a lakásba, de mondtam, hogy ha már végre nincs eső, akkor engem egy ilyen kis akadály, mint a liftnélküliség, bizony nem tántorít el attól, hogy nyakamba vagyem a várost (azaz azt a két utcát, amin mennünk kell, hogy a Tesco-ig eljussunk). Szóval egy kis átrendezés után ismét nekivágtunk utunknak. Gondolkodtam, hogy így gyalogosan csak a közelebbi bevásárló központba megyünk, de megláttam, hogy néhány kis bódé már kinyitott a karácsonyi vásárban és van élő betlehemes is. Ez nagyon csábított, így a Tesco felé vettük az irányt. Nóri persze az első árusnál megállt. Ugyanis ki voltak rakva kicsi gumilovak, olyanok, amilyen itthon is van neki. Nagyon megörült neki. Hagytam, hogy az egyikre felüljön, az árus szemmel láthatóan nem bánta. De pár perc után mondtam Nórinak, hogy mennünk kell, köszönjön el a pacitól. Nóri erre megölelte és adott neki egy nagy puszit. Én olvadoztam, hogy milyen cuki-édes-kedves-okos kislányom van. Majd odébb álltunk.

Erre egy nő (komolyan mondom fogalmam sincs honnan, mert addig észre se vettem, pedig jó szokásom sasolni a körülöttem lévőket) odalibbent mellénk és mondta, hogy megveszi Nórinak a lovacskát. Mondtam, hogy hát köszönjük szépen, de nem kérjük a lovat. Erre mondta a középkorú, jól öltözött, ránézésre teljesen józan eszű nőci, hogy ajándékba szeretné megvenni ezt Nórinak, mert látta, hogy nagyon tetszett neki. Szabadkoztam, hogy ugyan dehogy, egyrészt a gyereknek minden nagyon tetszik, az ölelgetés, illetve a puszi nem jelent semmit. Másrészt, nincs rá szükségünk, van otthon sok-sok játéka. Harmadrészt van egy nagyon hasonló lovacskája már otthon. Köszönjük szépen, de nem! Bye, bye! De a nő erősködött, hogy higgyem el, Ő ezt nagyon szeretné most megvenni Nórinak. Mondtam, hogy szó sem lehet róla, vegye meg a családjának, vagy egy rászorulónak. Erre a nő szeme könnyes lett és mondta, hogy nincs senkije. A gyerekei már nagyok, nincs unokája és nagyon szépen kéri, hogy fogadjam el ezt. Közben már készítette is a tárcáját és fizetett az árusnál. Az árus közben nevetve mondta, hogy örüljek annak, hogy ilyen kedvesen vesznek nekünk ajándékot és fogadjam már el.... Nagyon zavarban voltam.
Az kavargott a fejemben, hogy ez egy vadidgen, hogy egy rászoruló gyerek mennyire örülne neki, hogy Nóri úgyse fog vele játszani, mert a másik lovacskára is már csak 1-1 percre ül rá és egyébként is mi ez, valami kandikamera???

Mikor fizetett a nő és láttam, hogy nincs visszaút, nagyon megköszöntem és mondtam, hogy viszonzásképp szeretném meghívni egy teára, vagy engedje meg, hogy vegyek neki valami apróságot a vásárban. Azt mondta, hogy az évek során megtanulta, hogy ha adunk valamit, akkor egyben kapunk is. Azt kapjuk, hogy a másiknak örömet szerezhettünk és hogy neki most az mindennél többet ér, hogy látja Nóri arcán a boldogságot.

Én csak pislogtam... most mit mondjak erre?
Mégegyszer megköszöntem, boldog ünnepeket kívántunk és már ment is tovább a nő.

Szóval Nóri az első karácsonyi ajándékát nem tőlünk kapta, nem a nagyszülőktől, mégcsak nem is a Télapótól, vagy a Jézuskától, hanem egy idegen nőtől (talán Angyal volt?! :).

Mindenesetre az eset után ott álltam, egyik kezemben a ló, másikban a gyerek és azon morfondíroztam, hogy most hogy menjünk így a Tesco-ba vásárolni... Sehogy!

Úgyhogy hazajöttünk, feltornáztam a lovat, Nórit és magamat a második emeletre (mert ugye a lift még mindig nem működött). Közben ezen az egészen gondolkodtam. Hogy hogy tudtam volna lebeszélni arról, hogy megvegye. Hogy hogy a bánatba kötött ki a ló a kezemben??? És így tovább.

Majd lepakoltunk és ismét, immár harmadszorra, nekivágtunk a vásárlásnak. Pár méter után, egy útkereszteződés előtt odajött egy idős bácsi, hogy Nóri milyen aranyos (gondoltam, ha most ez is valamit venni akar, akkor az elején leszögezem, hogy a gyerek egy Ferrari-ra vágyik!). Elkezdtünk beszélgetni. Nagyon tetszett neki Nóri. Mondta, hogy neki is van három unokája, hogy mennyi idősek, hogy hívják őket... Majd mondta, hogy szívesen segít átmenni Nórival az úttesten. Én fogtam Nóri egyik kezét a bácsi pedig megfogta a másikat és így mentünk át. Még kicsit beszélgettünk. Mondta, hogy reméli, hogy nem baj, hogy így leszólított minket, de olyan kis aranyos Nóri. Majd pár mondat után elköszöntünk egymástól, de láttam a szemem sarkából, hogy hosszan nézett minket, amíg be nem mentünk a boltba.

Később kaptunk még bőven bókokat a Supervalue-ben, a cukorkaboltban, a ruhaüzletben és a lépcsőházban is.

Nem tudom, hogy most tényleg ilyen cuki kiscsajom van, hogy másoknak is így megtetszik, vagy egyszerűen ritka a látvány, hogy egy ilyen pici totyogót (és Nórit mindig kisebbnek nézik, mint a valódi kora) babakocsi nélkül kézenfogva vinne az anyukája és ez tetszik meg az embereknek.

Természetesen jól esett a dolog. Bár a nem várt ajándék nagyon zavarbaejtő volt. Ezeket a sorokat írva is azon filózok, hogy vajon mivel, hogyan tudtam volna lebeszélni a nőt a vásárlásról. Talán ott kellett volna hagynom? Nem kellett volna leállni vele beszélni? Kötni kellett volna az ebet a karóhoz és ha elsírja magát, akkor is visszautasítani?

Őszinte leszek veletek... Nóri azóta se ült rá az új lovacskára. Hazaérve még egyszer megölelgette, de ennyi. Rossz érzés, mert azt hiszem más kisgyereknek -olyannak, aki igazán vágyik rá- nagyobb örömet szerzett volna. Lehet, hogy eladományozzuk valakinek, aki rászorul és aki jobban értékeli.

Az első mikulás ünnepség

Tavaly nem kerekítettünk túl nagy feneket a mikulásozásnak. Idén már volt egy kis ajándékozás és Nórika először találkozott a Mikulással.

Már hetek óta mesélek Nórinak a Télapóról. Énekeltem is neki dalokat. De azt hiszem az áttörést Bartos Erika "Bogyó és Babóca karácsonya" című mesekönyve hozta meg. Nórika imádja a Bogyó és Babóca meséket. Először tavasszal kaptunk Mifyéktől egy Bogyó és Babóca könyvet, amit pár hónapig elő se vett Nóri, majd egyre többet lapozgattuk és nyáron teljesen rákattant. Anyu hozott ki nekünk pár Bogyó és Babócás könyvet és másoktól is kaptunk ajándékba. Most már elég szép kis gyűjteményünk van és nem telik el úgy nap, hogy Nóri ne hozná és ne verné a combomat, hogy vegyem fel. Amint felveszem, azonnal mondja, hogy "Anc, messé!" (anya, mesélj!). Én pedig mesélek :)

A karácsonyos könyvben szó esik a Télapóról is és Nórinak meséltem, hogy hamarosan hozzánk is jön majd a Mikulás.

Aztán mikor átköltöztünk az új lakásba, vettem néhány karácsonyi ablakmatricát, amin szintén rajta van a Télapó és Nóri azóta minden nap megsimogatja, ad neki puszit és elmondja, hogy milyen ajándékok vannak a puttonyában.

December 5-én tisztogattuk a kis cipőt és mondtam, hogy holnap reggel majd jön a Mikulás, de nem nagyon izgatta Nórit a hír. Másnap reggeli után mondtam, hogy nézzük meg, hogy vajon mit hozott a Télapó. Nóri erre odaszaladt az ablakhoz, hogy megnézze a mikulásos matricát... Szóval szerintem a lényeget nem értette meg. Mindenesetre mikor odaterelgettem a cipőjéhez örömmel látta a sok finomságot, amit a Télapó hozott. Volt a cipőjében (egész pontosan mellette) egy doboz babakeksz, két csomag baba rágcsálnivaló (ilyet még soha nem vettem neki, de egye fene, gondoltam egyszer hozhat ilyet a Mikulás) és egy Kinder-tojás is lapult az ajándékok között. Ennek örült a legjobban. Kicsi kóstolót kapott a csokiból is. De igazán az apró meglepetés izgatta. Egy kis csivava kutyus volt benne. Először Nóri felkiáltott, hogy "kanga" (azaz kenguru). Hát tényleg nem valami kutyás a kinézete. De nézegette, forgatta, majd felcsillant a szeme és láttam a megvilágosodást a tekintetében, Ő pedig lelkesen korrigált, hogy "mokus". Oké, gondoltam legyen mókus.

Ezzel a kis mütyűrrel játszott egész délelőtt. Kivette, berakta a pici tojásba, ide-oda vitte, beszélt hozzá. Nem is gondoltam, hogy ilyen kis semmiségnek ekkora sikere lesz :)

De az igazi találkozás a Mikulással ma történt meg. Ugyanis a Google szervezett egy Mikulás ünnepséget, ahová minden kisgyerekes alkalmazott és családja meg volt hívva. Nagyon vártam már a mai napot!

11-kor kezdődött az ünnepség, mi nemsokkal 11 után meg is érkeztünk. Még elég kevesen voltak. A bejáratnál állt két jégtündér (vagy valami olyasmi). Nóri kicsit megijedt tőlük, úgyhogy siettünk befelé, le se fotóztuk őket. A ruhatárban leraktuk a kabátokat és a babakocsit, majd mentünk is a Télapó kunyhójába. Itt csak pár percet kellett várnunk, mert csak egy gyerek volt előttünk. Megkérdezték Nóri nevét és hogy mennyi idős. Majd szólítottak, hogy a Télapó várja Norcit. Előtte persze elmagyaráztuk Nórinak hogy hová megyünk, kivel találkozunk és nagy szemekkel nézte a Mikulást. Próbáltak barátkozni, de Nóri félt tőle. Leültem vele együtt a Mikulás mellé, de Nóri kivetette magát a kezemből és szaladt Balázs felé :) Szóval az első fotó a Mikulással úgy néz ki, hogy Eszter széles vigyorral az arcán ül a Mikulás mellett, Nóri pedig kicsit eltorzult arccal jön le Anya öléből. Ha nem haragszotok, ezt inkább nem publikálom :) Mindenesetre én már azt is sikernek éltem meg, hogy nem sírt azonnal.

Aztán el is köszöntünk a Mikulástól és Nóri kapott egy kis csomagot. Egy plüss zsiráf (vagy tehén, még nem fejtettük meg) és egy nagy csokimikulás volt benne.
Ezután megnéztük a többi részt. Volt étkező, ahol le lehetett ülni, volt főtt étel, kekszek, fagyi, gyümölcssaláta, szóval volt választék.

Aztán volt egy ugrálóvár. Ez Nórinak nagyon tetszett volna, de csak a szélére mertük engedni, mert főleg nagyobb gyerekek voltak bent és féltem, hogy fellökik őt.
Volt rajzfilmnézés, rajzolás, arcfestés, fotózás, sok-sok dekoráció (karácsonyfák, hóemberek, jegesmedvék, hópelyhek stb.). Volt egy kis kézműves rész is, ahol karácsonyi díszeket, ajándékokat, pólókat lehetett készíteni. Illetve volt egy lufihajtogató bohóc.

Ez tetszett Nórinak a legjobban. Nagy szemekkel nézte a bohócot és bámulta, ahogy a lufikat fújta és csavarta. Neki is csinált egy viráglufit és Nóri teljesen odavan érte. Ha meglátja a lufit, ölelgeti, puszilgatja és mondja, hogy "boóc" :)

Negyed egy körül indultunk haza, akkor már elég sokan voltak. Nóri hazafelé az autóban kicsit elbóbiskolt, de végül még maradt annyi ereje, hogy ebédeljen és után ki is dőlt.

Nagyon jól éreztük magunkat. Nem is gondoltam, hogy ennyi program lesz. Nem csalódtam a Google szervezésében! Nagyon jól összehozták ezt a délutánt :)

Fodrásznál jártam

Már jó pár hete történt, hogy fodrásznál jártam. Tudom, ez sokaknak egy havi átlagos dolog, de számomra ez most komoly kaland volt.

Ott kezdődött a dolog, hogy a Facebook-on több írországi magyar anyuka is dicsért egy fiatal magyar fodrász lányt, Szandit. Ez már ígéretes volt, ugyanis a helyi szalonok árai igencsak borsosak, a szolgáltatás szinvonala pedig ingadozó és én már rengeteg rémtörténetet hallottam itteni fodrászokkal kapcsolatosan. Szóval nem bíznám rájuk a hajamat.
Ha hazalátogatunk, általában betérünk a fodrászhoz is, de nagyon szerettem volna már valami kis változást. Szóval örömmel olvastam erről a lányról, meg is beszéltem vele, hogy egyik hétvégén eljön hozzánk, de aztán volt egy kis kavarodás. Végül abban egyeztünk meg, hogy egy péntek délelőtt inkább én megyek át hozzá. Mivel Szandi elég közel van a belvároshoz (azaz Katához, a kozmetikusomhoz), úgy gondoltam két legyet ütök egy csapásra és Katával is megbeszéltem pár dolgot aznapra.
Balázs pont szabin volt, úgyhogy az volt a terv, hogy először elvisz a fodrászhoz, majd ő és Nóri hazajönnek én pedig busszal, vagy akár gyalog átmegyek Katához. Aztán bevillant, hogy mi lesz, ha elered az eső... (ugye ennek mifelénk komoly kockázata van). A frissen szárított hajamat tönkre tenné. Szóval az sokkal jobb lenne, ha Balázs és Nóri megvárna a fodrásznál és együtt átmennénk Katához... és itt a tervezés közben bevillant az a tény, hogy jééé miért kell nekem szegény férjemet személyes söfőrnek használnom, amikor nekem van jogosítványom. Sőt! Annak idején, amikor dolgoztam, rendszeresen vezettem is.
Úgy éreztem, nem lehetek olyan önző, hogy ekkora szivességet kérjek Balázstól. Illetve nem tartottam azt sem szépnek, hogy közben Nórival is kiszúrok, hiszen ahelyett, hogy apukájával otthon játszana, ide-oda cipelnénk egész nap az autóban. Szóval erőt vettem magamon és úgy döntöttem egyedül megyek autóval.

Megkértem Balázst, hogy nézzük meg együtt a térképen, hogy pontosan merre is kell mennem. Balázs nagyon örült a dolgonak, ugyanis hetek, sőt hónapok óta nyaggat, hogy vezessek többet. Ez egy kitünő alkalom volt, hogy végre gyakoroljak egy kicsit.

Megnéztük az útvonalat, átbeszéltük a trükkösebb részeket és másnap nekivágtam a dolgoknak. Bár igaz, hogy rögtön az elején (nem, nem az első lámpánál, kicsit előbb... nem, nem az első kereszteződésnél, kicsit előbb... nem, nem az első zebránál, még előbb... a MÉLYGARÁZSBAN!!!) elakadtam. Ugyanis ahogy gurultam fel az alsó szintről, van egy szűk forduló, amit jól beszívtam és láttam, hogy itt bizony nem megy el a kocsi orra, csak úgy ha kicsit belerondítok a falba. De szerencsére észnél voltam, úgyhogy picit hátracsorogtam, megfogattam kézifékkel, majd kuplung, kézifék kienged, finoman gáz és már suhantam is tovább. A mélygarázs után a többi már gyerekjáték volt :) A forgalom nem volt vészes, bár hazafelé már többen voltak az utakon. Ismét rájöttem, hogy imádok Dublinban vezetni: mindenki nyugis, nem sietnek, nem dudálják le a fejemet, ha nem indulok el öt másodperc alatt a zöld lámpánál, nem előznek meg pofátlanul, nem vágnak elém. Budapesthez képest ez felüdülés.

Szóval elautóztam Szandihoz. Ő csinált nekem egy szuper új hajat. Végülis semmi hatalmas változás nem történt, nem lettem szőke és nem vágattam le tüsire a hajamat, de nem is ez volt a cél. Viszont életemben először lett frufrum :) Szerintem nagyon kis helyes hajam lett. Balázs szerint öt évet fiatalodtam. Én csak simán imádom az új frizurámat :) Mindenkinek csak ajánlani tudom Szandit, mert nagyon aranyos, jól dolgozik, kedvező árakon és kérésre házhoz is megy. Ilyen lett az új frizurám:

Aztán elkocsikáztam Katához. Ez már kicsit neccesebb volt, mert Ő a belváros sűrűjében lakik, de nem volt gond. Még parkolóhelyet is találtam a közelben és csodával határos módon sikeresen le is parkoltam. Tőle is megszépülve jöttem el. Aztán néhány cseles kanyar és belvárosi forduló után jöttem is haza és roppant büszke voltam magamra, hogy egyrészt elvezettem egyedül, másrészt nem nyírtam ki senkit, harmadrészt a kocsi is ép bőrrel megúszta a kalandot :)

Balázs és Nóri mindeközben nagyon jól elvoltak: játszottak, ebédeltek, aztán Nóri elaludt és pont akkor ébredezett, amikor hazaértem.

Nagyon jót tett a lelkemnek és az önbizalmamnak, hogy egyedül vezettem és hogy kicsit egyedül voltam, kikapcsolódtam. Kellenek az ilyen napok is, amikor nem a babázás, nem a háztartás, nem a család a program, hanem kicsit magamnak vagyok, magamért. Ezek az élmények is kellenek, hogy aztán az ember lánya feltöltődjön és újult erővel vesse magát a kakis pelus, a mosatlan edény és a családi élet egyéb szépségei közé :)

Édes hétköznapok

Imádtam a mai napot!

Reggel a szokásosnál kicsit korábban ébredtünk, így fél 8 körül már mindenki fent volt. Én gyorsan felöltöztem, összepakoltam néhány dolgot, addig Balázs adott reggelit Nórinak és felöltöztette. Majd Nórival kettesben elindultunk Malahide-ba Kerekítőre. Már egyszer voltunk, de az elmúlt hetekben sajnos nem tudtunk menni, így nagyon örültem, hogy ma végre eljutottunk rá.

Valahogy elfelejtem mindig, hogy ez a Malahide a világ másik felén (na jó, ez kicsit túlzás, de az igaz, hogy Dublin másik felén) van. Szerencsére szép napos idő volt, bár egyáltalán nem volt meleg, sőt! De legalább a nap sütött. Szóval Nórival DART-ra pattantunk és röpke egy óra alatt oda is értünk. Az úton nagyon jól szórakoztunk, ugyanis a belvárosban leszállt a DART-ról a tömeg, így lett ülőhelyünk és Nóri nagyon élvezte a vonatozást.

Kicsit előbb értünk Malahide-ba, így beültünk egy kis teázóba. Én ittam egy jó erős teát és Nórival elfalatoztunk egy scone-t, egy igen finom málnalekvár és vaj kíséretében. Nagyon finom volt. Bevallom, én eddig soha nem ettem még scone-t. Pár hónapja sütöttem itthon, de nem voltam elalélva tőle. Viszont ez, amit most ettünk... Hát ez valami isteni volt! Enyhén cukrozott volt a teteje és így volt kisütve. Belül pihe-puha volt és frissen süthették, mert még langyos volt. Egy falat mennyország! Nemis "egy falat", mert szép nagy adag volt :)

A reggeli után mentünk is a Kerekítőre, ami a helyi könyvtárban volt. Kb. 10-15 kisgyerek lehetett a foglalkozáson. Nóri nagyon jól érezte magát. Annyira tetszett neki, ahogy Ági, a Kerekítő szervezője és vezetője énekelt. Mindig arra fordult, amerről hallotta Ági hangját és nagy szemekkel figyelete. Tetszettek neki a buborékok is, amiket Ági fújt, illetve a triangulum hangja is megbabonázta. Nagyon örültem, hogy Nóri felszabadult volt. Bátran oda mert menni más gyerekekhez, elhozta az asztalon hagyott játékokat és kérésre más gyerekeknek odaadott néhány játékot. Tudom, hogy sokaknál ezek alap dolgok, de Nóri régebben nagyon félős, visszahúzódó volt és nagyon örülök, hogy egyre jobban és gyorsabban oldódik idegen társaságban is.

A Kerekítőre egy anyuka hozott zserbót kóstolóba. Én figyelmetlen voltam és nem hallottam, hogy ez bizony nem egy átlagos zserbó volt, hanem főzőversenyre szánt darab. Így balga módon kihagytam a kóstolást. Pedig egész biztos vagyok benne, hogy isteni lehetett. Látogassatok el Erika blogjára, ott találtok többet a versenyre szánt zserbóról. Remélem, hogy sikere lesz vele! Szurkolok, hogy egy magyar finomság nyerje el a zsűri tetszését :)

A foglalkozás után elmentünk kicsit sétálni a kastélyhoz. Malahide kicsi város, a központ nagyon szép, olyan mint egy kis falu. A falusias légkört erősítette az is, hogy nagyon sokan csak úgy ránk köszöntek. Sokan megálltak és megnézték Nórit, megdicsérték, hogy milyen szép kislány. Illetve mindenhol nagyon készségesek voltak: segítettek leemelni a DART-ról a babakocsit, a teázóban az ajtót kérés nélkül előre kinyitották nekünk. Szóval nagyon figyelmesek és kedvesek voltak az emberek. Ezek apróságok, amik bearanyozzák a napot és amitől sokkal jobban érzem magamat, valamint ami miatt mindig bátran indulok el a babakocsival. Soha nem érzem tehernek, hogy egy kis totyogóval kell útra kelnem.

Ezek után délben DART-ra pattantunk és elmentünk Balázshoz a Google irodába. Ott ebédeltünk. Nóri sziporkázott! Nagyon tetszett neki az irodai légkör, ami nem csoda, mert az egész egy nagy játszótérre hasonlít. Szó szerint egy csomó játék hever többek között Balázsék szintjén is (játékpisztolyok, plüss állatok, pónik, robotok stb.). Persze Nóri első körben a pónikat szúrta ki, majd a plüss kecskéket.
Az étkezőben is nagyon jól szórakozott. Szaladgált, tetszett neki a sok szék, a sok asztal, a plakátok, az emberek. Viszont a sok érdekes dolog annyira lekötötte, hogy természetesen nem akarta evésre fecsérelni a drága idejét. Minden falat után ment és megnézett valamit, úgyhogy alig evett pár falatot.

Ebéd után jöttünk is haza és Nóri kb. két perc alatt bealudt a babakocsiban. Hazaérve ki se vettem belőle, csak kicsit levetkőztettem. Két órát durmolt a babakocsiban, majd felsírt. Kivettem, levetkőztettem, áttettem a kiságyába és még fél órát horpasztott :)

Az ébredés után farkaséhes lehetett, mert megevett egy nagy adag húsgombócot paradicsomszósszal és krumplival. Mondjuk ez amúgy is nagy kedvenc nála.

A délután második fele nyugisan telt. Én próbáltam túlélni és nem elaludni.
Nóri közben rohangált, olvasott, illetve egyszer a papucsával játszott és hallottam, hogy mindenfélét dumál, össze-vissza halandzsázik majd egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy azt ismételgeti, hogy "Apa, Anc, Apa, Anc" és így tovább. A végét sikerült elcsípnem:

Balázs este elment a céges karácsonyi bulira és csak hajnalban jött haza. Így kivételesen egyedül fürdettem Nórit és én tettem le aludni. Aztán én is bedőltem az ágyba és aludtam volna reggelig, ha a kislányom háromszor fel nem sírt volna...

Nagyon jó kis napunk volt! Szeretem az ilyen mozgalmas napokat. Bár sokat kivesz belőlem, de minden percért megéri!

Még mindig költözünk

Igérem hamarosan jövök a szokásos posztokkal. Lesz majd beszámoló a Nórival kapcsolatos új dolgokról, írok majd a napirendünkről és persze minden egyébről is.

Most azonban ott tartunk, hogy még mindig költözünk. Na jó, nem teljesen. Múlt vasárnap ugyanis beköltözünk az új albérletünkbe. Gyorsan kellett döntenünk és új helyet választanunk, ugyanis három hét múlva utazunk haza és nem szerettük volna az utolsó pillanatra hagyni a dolgot.

Négy albit néztünk meg. Kettőt a Pavilion háztömbben (egy kis kitérő: öt éve élünk itt és én eddig azt hittem, hogy ez Pavillion -ejtsd franciásan így: Pavíjon, nem pedig Pavi-lion... oops!), másik kettőt pedig a Harbour Court tömbben.
Az első, amit a Pavilion-ban néztünk, azonnal kiesett, mert ahhoz képest, hogy ugyanannyiba került, mint a régi albérletünk, elég régi és kopott volt. Az azonnali vétót a szobákba lerakott padlószőnyeg látványa váltotta ki. Valami katasztrófa volt! Barna színű, valami fonott anyag volt, amire nem szívesen állnék mezitláb. A sötét konyha, kicsi hűtő és szűk szobák már csak a hab volt a tortán.
A második, amit a Pavilionban néztünk meg, már ígéretesebb befutó volt. Hatalmas nappali és étkező, a konyha hasonlóan a nappaliból nyílik, mint a régi albinkban. Én ezt nagyon szerettem, mert így főzés közben is szemmel tudom tartani Nórit. A szobák nagyok. Bőven van hely pakolni. Egy apró dolog szúrt szemet, hogy Nóri szobája a nappali és a mi szobánk között lenne. A régi albiban a szobák egymás mellett voltak és a folyosó másik végén volt a nappali/étkező/konyha, így miután Nóri elaludt, nyugodtan beszélgethettünk, TV-zhettünk, zajonghattunk a nappaliban, ezt Nórinál nem lehetett hallani. A másik számomra kétséges dolog volt, hogy a nappali egyik fala végig ablak. Ami jól mutat, de féltem, hogy hűvös lesz miatta (a tulaj persze rögtön megnyugtatott, hogy nagyon meleg a lakás, ettől nem kell tartani). Illetve a harmadik dolog, hogy egy építkezés folyik a szomszédos területen, ami hétközben féltem, hogy túl hangos lesz (a tulaj szintén megnyugtatott, hogy az alap kiásása a sziklás talajból -ami állítólag az igazán zajos része az építkezésnek- már megtörtént és azóta kevésbé hangos a dolog).
A harmadik albi a Harbour Court-ban lévő egyik penthouse volt. Nekem nagyon tetszett, Balázsnak viszont nem jött be az elrendezése, illetve az, hogy a nappali elég kicsi volt. Nem is gondolkodtunk rajta sokat, ezt azonnal kilőttük.
A negyedik lakás, amit szintén ebben a háztömben néztünk meg nagyon hasonló elrendezésű volt, mint a régi albink. Elég nagynak is tűnt. Teljesen új, első bérlők lettünk volna és kicsit olcsóbb is volt, mint az eddigi albink. A nagy probléma az volt, hogy a tulaj nem akarta volna a bútorokat kicserélni. Azaz a saját bútorainkat el kellett volna adni (amin tuti, hogy buktunk volna párszáz eurót), de ez lett volna a "kisebb" baj. A nagyobb gond az lett volna, hogy így nem tudtunk volna gyerekszobát csinálni Nórinak, valamint vendégeket se tudtunk volna fogadni (hiszen őket a nappaliban lévő, saját kihúzhatós kanapénkon szoktuk elszállásolni).

Szóval kizárásos alapon a második albi mellet döntöttünk.
Az új albérlet szintén Dun Laoghaire-ben, a központban található. Gyakorlatilag egy utcányira költöztünk el. Szép, nagy, ugyanúgy kétszobás, mint a régi, de nagyobb, így kényelmesebben elférünk benne. Az elrendezése teljesen más, mint amilyen a Harbour View-ban volt. Nem igazán kedvező, hogy Nóri szobája a mi szobánk és a nappali között van, de remélem hamar hozzászokunk.

Balázs hétfőn leadta a régi albink kulcsait. Így a hétvégén áthoztuk az utolsó dolgokat is és bár megfogadtam, hogy nem takarítom ki az albit, hanem a higéniát illetően csak amolyan "íresen" adjuk majd át a lakást. Azonban nem tudtam ezt megtenni, így szombaton és vasárnap is suvickoltam, töröltem, portalanítottam, porszívóztam, felmostam stb. Így gyönyörű tisztaságban és talán még fájóbb szívvel hagytuk magunk mögött a régi lakást.
A pakolás és takarítás közben ismét rájöttem, hogy Nóri milyen rendes gyerek. Leültettem a szoba közepére, adtam a kezébe pár játékot, egy újságot és azt lapozgatta. Néha odajött, megmutatta, hogy mi van a képen, majd visszament és folytatta az olvasást. Azért nem akarok ám lódítani, egy totyogóval rémes a költözés! Maga a logisztika százszor nehézkesebb volt így. Ugyanis a cuccaink áthozatala a következőképp nézett ki: amennyi dolog befért a liftbe, annyit kivittünk a lakásból a lift elé, hívtuk a liftet, kitámasztottuk az ajtaját, belepakoltunk mindent, közben Nórira ügyeltünk, hogy ne csámborogjon el, hogy ne legyen útban és persze hogy végül Ő is a liftben kössön ki. Szóval nem volt egyszerű! Aztán le a lifttel, lift megint kitámaszt, cuccokat kipakoltuk a lift elé. Majd mindent elhordtunk a kocsiba, közben a parkolóban valakinek egy kézzel mindig Nórit kellett fogni, mert persze a kocsiba csak úgy nem lehetett betenni, mert akkor üvöltött. Szóval így jópárszor fordultunk mire minden az autóba került. Átkocsikáztunk az új lakás parkolójába, ott mindent elcipeltünk a liftig, közben ismét fél embert lekötött az, hogy Nórit szemmel tartsa. Aztán mindent beraktunk a liftbe, fel a másodikra, ott liftet kitámasztatni, kipakolni mindent és onnan már csak a lakásig kellett minden becipelni. Ezt az elmúlt napokban azt hiszem kilenc alkalommal játszottuk el. Megfogadtam, hogy legközelebb tuti, hogy saját házba költözünk!

Szóval sikerült a kiköltözés, de azért a berendezkedés még várat magára. A szobákban, a fürdőkben és a folyosón már minden a helyére került. A konyha is kb. 60%-ban rendben van. Viszont a nappalit (ami egyben az étkező is) még káosz uralja. Néhány doboz még mindig kipakolásra vár és halmokban állnak a kacatok, a kiválogatni való dolgok és ezek az apróságok kerülnek a legnehezebben a helyükre.

Az új albink amúgy jó. Még szokjuk. Más. Talán azt a legnehezebb megszoknom, hogy csak délelőtt süt be a nap. De nem panaszkodhatok. A régi albérletünkben mesés naplementékben volt részünk. Most pedig úgy tűnik gyönyörű napfelkeltékben lesz:

Derült égből költözés

Balázs csütörtökön és pénteken szabit vett ki, így négy napot tölthettünk együtt. A csütörtökünk felhőtlenül telt mindaddig, amíg délután meg nem néztük a postaládát és egy levelet nem találtunk benne. Az ügynökünktől jött, akitől a lakásunkat béreljük.

Egy felszólítás volt benne, miszerint eladták a lekásunkat (tudtuk, hogy ez folyamatban van) és az új tulajdonos a lakást üresen szeretné, így január 6-ig ki kell költöznünk. Derült égből villámcsapásként ért minket a hír. A dolgot nehezíti, hogy Balázs december elején elmegy néhány napra a céggel csapatépítésre, illetve, hogy december 21-től 30-ig Magyarországon leszünk. Tehát alig két hetünk van új albérletet találni.

Mivel már egy ideje terveztük, hogy nagyobb lakásba, vagy házba költözünk, sőt a házvásárlás gondolata is foglalkoztat minket, így próbáltam nem nagyon szomorkodni. Bár kétségtelen, hogy más a dolog hangulata, ha önszántunkból döntünk úgy, hogy elköltözünk, mint annak, ha pár hetet adnak nekünk, hogy elhagyjuk a lakást.

2008 februárjában költöztünk Írországba. Akkor egy átmeneti szállást kaptunk a Googel-től és amíg ott laktunk, volt időnk körülnézni és albérletet választani. Végül úgy döntöttünk, hogy Dublin déli részére költözünk. Dun Laoghaire-re esett a választásunk, mivel elég központi hely: hipermarket, bávásárlóközpontok, boltok, sétálóutcák, éttermek, pub-ok, mozi, park, játszóterek vannak egy helyen. Az első albérlet, amit megnéztük ez a lakás volt, amiben most lakunk. Rögtön belopta magát a szívünkbe. Két hálószoba, hajópadló, összkomfort, mélygarázs, erkély, gyönyörű kilátás és hát a lakás elhelyezketése tökéletes. A DART megállótól két percre található, buszok is járnak a közelben, a reptéri busz egy sarkora van tőlünk és minden bolt, étterem, játszótér pár perc sétával elérhető. A lakás újépítésű, a szigetelése kitűnő, a szomszédok nem sok vizet zavarnak. Lassan öt éve élünk itt és nem bántuk meg, hogy ezt választottuk.

Sok kedves emlék köt ide: itt készültem az angol nyelvvizsgámra, de volt itt sok buli, sok vacsora a barátokkal, sok-sok kedves vendég, rengeteg Guinness. Emlékszem, amikor Bettikének "félrementek" a morzsák, amikor összetörtem a vizipipánkat, amikor a nappaliban minden bútort félretolva készültünk Balázzsal az esküvői táncunkra, amikor a nászútunkról hazaértünk. De mindezeken túlmenően talán az a legfonotsabb, hogy ez számunkra nemcsak egy albérlet volt, hanem egy igazi otthon.

És azért igazán nehéz ettől a lakástól megválni, mert itt váltunk egy családdá. Pontosan emlékszem a reggelre, amikor a terhességi tesztet a kezemben tartva felébresztettem Balázst. Ő rámnézett és azt kérdezte "Csak nem?". Mondtam, hogy "Dede!". Nagy ölelkezés, összeborulás és izgatottan vártuk a folytatást. Majd fészket raktunk és Nórikánk ebbe a lakásba jött haza. Életem legboldogabb napjait töltöttem el itt. Itt láttam, ahogy a kisbabámból kislány lett. Örzöm az emlékét a sok át nem aludt éjszakának, előttem van az óvó kezek képe, akik egy törékeny kisbaba körül serénykednek. Nórika itt fordult meg először, itt tette meg az első lépéseit, itt mondta ki az első szavát.

Sokak számára egy lakás csupán egy fedél, vagy egy befektetés, egy tulajdon, ami felett rendelkezhetnek. Számomra ez nemcsak egy lakás: ez a boldogság szigete, mert rengeteg szép emlék, élmény köt ide. Fájó szívvel hagyom mindezt itt. Mert bár tudom, hogy mindez bennem él és bárhová megyünk ezt visszük magunkkal. De azt is tudom, hogy ha egyszer elhagyjuk ezt a lakást soha többet nem jövünk vissza. A hátunk mögött hagyunk egy kedves darabot az életünkből. Egy olyan darabot, ami megismételhetetlen, ami pótolhatatlan.

Kekszek

Ismét receptek következnek... Tudom... uncsi vagyok: ha nem babanaplós bejegyzést írok, akkor receptet. Valahol a gasztroblog és a babablog között lavírozunk. De ígérem, próbálok majd változatosabb témákról is írni.

Az a helyzet, hogy a blogra csak az igazán finom, bevált recepteket teszem fel. Olyanokat, amik mindenképpen felkerülnek az állandó repertoár tagjai közé, szóval tényleg csak biztatni tudok mindenkit, hogy próbáljátok ki őket.

Most, hogy hűvösebbre fordult az idő (nálunk nappal 10 fok körüli a hőmérséklet, de múlt szombaton, mikor reggel mentem jógára 4 fok volt... grrrr), egyre nagyobb késztetést érzek arra, hogy egész nap majszolgassak valamit. Ilyenkor jöhet nálam bármi, de persze az édességek előnyben részesülnek.

Az első recept egy klasszikus "chocolate chip cookie" azaz csokiskeksz. Ez a recept Popina, "Book of baking" című könyvéből származik. Ezt a könyvet még nyár végén kaptam a babysitterünktől, Ellától születésnapomra. (Ugye mondtam már, hogy Ella egy angyal?!...) A keksz állagra nem az a keményfajta, inkább amolyan enyhén morzsálódós. A tésztája vaníliás és mivel kell bele golden syrup, az íze enyhén karamellás jelleget is hordoz. Nekem eddig a kedvencem, bár figyelmeztetek mindenkit, hogy lehet izlésficamom van: hétvégén vendégségbe vittünk ebből a kekszből és ott nem volt nagy sikere. A vendéglátóink közül csak egy embernek ízlett. (Lehet, hogy neki is csak illemből?) Bár Balázs szerint a legjobb chocolate chip cookie, amit valaha evett :) Ez azért jelent valamit! -vagy nem!... :) Nóri is imádta, bár Nórinak tök mindegy. Ha étcsoki van benne, akkor azt tolja befelé.

No, elég a dumálásból, jöjjön a recept!
Habosítsunk fel 12 dkg puha vajat 12 dkg cukorral, majd tegyünk bele 1 evőkanál golden syrup-ot és habosítsuk tovább. Ehhez jön még egy tojás. Amíg a gép dolgozik, mérjünk ki egy kisebb tálba 21 dkg finomlisztet, fél teáskanál sütőport és 10 dkg apróra vágott étcsokoládét. Ezt öntsük a vajas keverékhez és az egészet jól dolgozzuk össze. A recept szerint itt 5 cm vastag rudat kell belőle formázni, majd fóliába tekerni és egy órára hűtőbe tenni. Később ezt csak elő kell venni, 2 cm vastag szeleteket vágni belőle, sütőpapíros tepsire tenni és kisütni. Nos, ez az első próbálkozásnál kudarcba fulladt nekem. Így másodjára már okos voltam: egyszerűen összedolgoztam a tésztát egy gombóccá, fóliába csomagoltam, hűtőttem kb. fél órát. Majd kicsi darabokat téptem belőle, golyót formáztam belőle és ellapítgattam (ebbe a nagyobb gyerekeket simán bevonhatjuk :) Nórit próbálnám bevonni, de nem szereti, ha "koszos" lesz a keze, így csak annyi a közös a sütésben, hogy a tűzhely előtt csücsülünk és bámuljuk a sülő kekszeket. A megformázott kekszeket sütőpapíros tepsire sorakoztattam és 180 fokos sütőben kb. 10 percet sütöttem. Ja még az is közös a sütésben, hogy az eredményből jókat falatozunk, de azt hiszem ez egyértelmű :)

A másik keksz eredetileg egy paleo recept. Azért szeretem ezeket a recepteket, mert bababarát (liszt- és cukormentes), így Nórinak is nyugodt szívvel adhatok belőle. Ez a keksz, finom, puha állagú. Nem a klasszikus morzsálódós, kemény fajta. Nem túl édes. Szerintem nagyon finom. Nagy előnye, hogy csupán egy nagyobb tál és egy villa kell az elkészítéséhez. Pofonegyszerű az összeállítása.
Kiknek ajánlom:
- időhiányban szenvedőknek
- konyhában kevésbé járatosoknak
- kókusz- és csokikedvelőknek
- kisgyerekeseknek
Kiknek nem ajánlom:
- kókuszutálóknak
- akik a konyhában szeretnék tölteni a fél délutánt
- akik ropogós, morzsálódós kekszre vágynak
- akik a "keksz" fogalma alatt a tömény édességet értik
Ezeket kell összekeverni: 10 dkg darált mandula, 6 dkg kókuszreszelék, 7 dkg olvasztott vaj, 6 dkg méz, 2 tojás, vanília aroma, 8 dkg étcsoki (eredeti recept szerint 4 dkg étcsoki és 4 dkg aszalt sárgabarck). Én először összekevertem a száraz anyagokat, majd felvertem a tojást és hozzáadtam a nedves cuccokat (méz, olvasztott vaj). És az egészet összekutyultam, fóliával lefedtem és fél órára hűtőbe tettem.
Majd hasonlóan az előzhöz: kézzel pici golyókat formáztam és ellapítgattam. Sütőpapíros tepsire tettem és 170 fokon kb. 10 perc alatt készre sütöttem.

A két keksz teljsen más állagú, szerintem izlés és kedv kérédése, hogy kinek melyik ízlik jobban. Nekem az tetszett jobban, amelyiket épp ettem :) Nóri szótára pedig két új szóval bővült a napokban: "kekkkk" és "csokkó".

Újdonságok: dalfelismerés, ugra-bugra, szeretget, ismeri a színeket és kirakózik

Ismét jövök a Nórival kapcsolatos új dolgokkal.

Pár hete vettem észre, hogy egyre több dalt felismer Nóri. Sokszor hallgatjuk a Picurrádiót és Nóri már a dalok elejét hallva mutatja, hogy melyik az. Pl. a Boci, boci tarka elejét meghallva mutatja, hogy "boci". A "Mókuska, múkuska"-t hallva, mutatja, hogy "mókus". A "Cirmos cica hajj"-kor a "cica" jelét mutatja. De rengeteg más dalt is felismer.
Három hete történt, hogy vacsorázás közben hallgattuk a Picurrádiót. Nóri egyszer csak mutatta, hogy "kukorica". Nem értettem, hogy miért mutatja. Arra gondoltam talán azt szeretne enni. Mondtam, hogy sajnos nem tudok neki kukoricát adni. De csak mutatta és közben nevetett. Nem értettem. Kicsit később hallottam meg, hogy a gyerekek a rádióban éneklik, hogy "sejhaj ruca-ruca, kukorica derce". Ugyanis Nóri már a dal elején tudta, hogy ez lesz a refrén és azért mutatta. Felismerte. Pedig ez egy olyan dal, amit én soha nem éneklek neki. Azóta is előfordult, hogy ugyanezt a dalt hallgatva mutatta a kukorcia jelét. Nagyon édes :)

A másik, hogy próbál ugrani. Ez érdekes dolog, ugyanis régebben a nagy ágyunkon imádott ugrálni, de azóta sem próbálkozott az ugrással. Nemrég jártunk egy farmon, ahol látta a kecskéket, akik egymással játszottak és sokat ugráltak. Azóta próbál ő is ugrálni. Közben mindig mutatja, hogy "kecske" és mondja, hogy "hopp-hopp".

Szintén pár hét óta teljesen levesz minket a lábunkról, ugyanis elkezdett ölelgetni. Mint azt már többször írtam, Nóri nagyon bújós. Eddig is nagyon gyakran előfordult, hogy az ölünkbe ült, mellénk bújt, most azonban magától ad igazi szoros öleléseket. Hát ez valami isteni érzés :) Illetve szintén magától szokott olyat csinálni, hogy hozzánk jön és megsimogat, puszit ad.

Múlt hétvégén a játszótéren volt egy Nórival egyidős kislány. Érdekes volt látni, hogy a másik kislány miket csinál már. Pl. kétszavas utasításokat adott anyukájának (add ide, vidd oda, kérem szépen stb.). Sokkal több szót tudott már mondani, mint Nóri. Viszont a kislány anyukája csodálkozva nézte, ahogy Nóri teljesen egyedül felment a nagyobb csúszda lépcsőjén és ahogy egyedül lecsúszott. Sőt, úgy is felment, hogy az egyik kezében a labdáját tartotta. Mikor felért, legurította a labdát a csúszdán, majd Ő is lecsúszott.

Végül íme néhány videó! Ezen kiválasztja a színeket. Már 11 színt ismer:

Pár hete már ügyesen kirakózik. Van egy kutyás-cicás könyve, amiből a cicák, kutyusok kivehetőek és ezeket is vissza tudja már tenni.

Ezeket az állatkákat körbe is lehet rajzolni és így a színezést, rajzolást is lehet velük gyakrolni. Nóri imádja ezt a könyvet! Én már kiütést kapok tőle :)

Valamint a négydarabos puzzle kirakása is megy már egyedül:

Ha viszont nincs türelme, akkor valahogy így végződik a dolog:

Ja és amint láthatjátok telefonál a kutyusokkal és a cicákkal... Fogalmam sincs, hogy ezt honnan szedte :)

Októberi hosszú hétvége

Az elmúlt hétvége "Bank Holiday" volt itt Írorszgában. Ez azt jelenti, hogy hétfő munkaszüneti nap volt. Azaz egy háromnapos hosszú hétvégét tölthettünk együtt.

Tavaly wellness-ezni voltunk Arklow-ban, ami igazi pihenős kikapcsolódás volt. Idén azt terveztük, hogy Belfast-ba látogatunk el, ugyanis még csak átutazóban voltunk ott. De Balázs rámbízta a szervezést, én pedig jól kifutottam az időből és végül itthon maradtunk.

De sebaj! Szombaton gyönyörű idő volt. Délelőtt én jógán voltam, Balázs és Nóri addig elmentek vásárolni a Tesco-ba. Kihasználva a jó időt, délután elautóztunk a Blackrock-i játszótérre. Nóri sokat játszott, utána tettünk egy kis sétát a tónál, ahol most is sok kacsa, hattyú és egyéb madár volt. Délután átjött Ella és elvitte Nórit sétálni. Mi addig ellógtunk Balázzsal vacsorázni. A Michie Sushi nevű étterembe mentünk, ami nemrég nyílt a városban. Hetekkel ezelőtt szerettünk volna elmenni Balázzsal kettesben sushizni, de sajnos Nóri annyira sírt, amikor rájött, hogy elmegyünk és kettesben marad Ellával, hogy nem volt szívem őt itthon hagyni. Mióta visszajöttünk a nyaralásunkból, Ella már másodszorra vigyázott Nórira és szerencsére ezúttal nem volt sírás :) Szóval nyugodt szívvel mehettünk el.

Nagyon jó volt kicsit kettesben kikapcsolódni. A sushi is nagyon finom volt. Szóval nagyon jó kis esténk volt. Már 8-ra itthon is voltunk, úgyhogy mi fektettük le Nórit. Ella adott neki vacsit.  Nagyon jól eljátszottak. Ella nagyon aranyos. A szomszédos shopping center-be vitte Nórit sétálni (mert már elég hűvös volt az idő a kinti sétához) és vett neki pillangós matricákat és egy mappát is, amikbe összegyűjthetjük Nóri rajzait. Most ugyanis a dohányzóasztal alsó részbe vannak bedobálva a rajzok. Nórival együtt felragasztgatták a pillangókat a mappára. Nóri imádja a mappát! :)

Vasárnap pocsék idő volt: szürke, esős. Úgyhogy itthon voltunk, főzőcskéztünk, játszottunk. Délután elállt az eső és kimentünk kicsit sétálni.

Vasránap Donabate-be autóztunk el. Ez egy kis falu Dublintól nem messze, északon. Itt található a Newbridge Farm and House, ami egy régi birtok, nagy házzal és van egy nagy, látogatható farmja. Igazából minket a farm érdekelt, úgy gondoltuk Nórinak érdekes lehet a sok állat, illetve olvastuk a honlapon, hogy Halloween alkalmából "kísérteties" a hangulat.
Szóval reggeli után gyorsan összepakoltunk és útnak is indultunk. 11 körül értünk oda. Nóri az úton elaludt, így kipihent volt, mire megérkeztünk. A farm elég nagy területű és mindenféle háziállat megtalálható (póni, szamár, baromfi, disznó, kecske, bárány stb.), de voltak pávák, papagájok, fekete hattyúk és vadludak is. A képek sajnos nem a legjobbak, mert telefonnal készültek.

Félelmetes pókdekoráció. Nórit nem nagyon zavarta... engem annál inkább!

Ezek a kecskék nagyon tetszettek Nórinak :) Mióta ott jártunk mutatja a "kecske" jelét és mondja, hogy "hopp", mivel a kecskék igen játékos kedvükben voltak és össze-vissza ugráltak, kergették egymást :)

Csontváz és napos csibék... :)

Kicsit több, mint egy órát barangoltunk a farm területén. Mindenhol voltak Halloween-i dekorációk. Szerencsére Nóri nem rémült meg a sok csontváz és pók láttán. De azért mindig mutatta, hogy "megijedni", de közben nevetett is. Olyan játékos dolognak fogta fel. Gondolom sokat jelentett ebben, hogy mi is nevettünk és elvicceltük a dolgot.

A farm után beültünk a teaházba, ami gyakorlatilag egy kis büfé-szerű étterem. Melegszendvicseket, leveseket, süteményeket és persze forró italokat árulnak. Elég zsúfolt volt, így kicsit várnunk is kellett, hogy bent le tudjunk ülni. Kint is voltak asztalok, de azért a kinti ücsörgéshez kicsit hűvös volt. Nyugodtan megebédeltünk és átsétáltunk a szomszédos játszótérre ("Adventure Playground"). Itt is eltöltöttünk majdnem egy órát. Ez a játszótér eddig a kedvencünk itt Dublin környékén. Sokan voltak, de rengeteg a játék, sehol sincs sorbanállás. Sok-sok mozgásfejlesztő játék van kicsiknek és nagyoknak is. Nóri nagyon élvezte mindet.

Legközelebb egész biztosan a házat is megnézzük! Illetve az egész birtok hatalmas. Nagyokat lehet sétálni és vannak külön kijelölt helyek, ahol lehet piknikezni és sütögetni is. Szóval jó idő esetén akár egy egész napot is el lehet itt tölteni a kicsikkel.
A park most gyönyörű őszi színekben pompázott. Imádom az őszi avar illatát! Szerencsére az idő is elég jó volt. Nem fújt a szél, sőt délutánra még a nap is kisütött.

Három óra körül indultunk haza. Nóri ismét elaludt a kocsiban.

Nem akartuk, hogy felébredjen, így kicsit még kocsikáztunk és elmentünk az egyik szomszédos faluba, Killiney-be, a Park Hill-re (legutóbb húgomékkal jártunk itt). Nóri kicsit több, mint egy óra szundítás után felébredt és nagyon élvezte a kis sétát. Felmentünk a hegy tetejére. Ismét gyönyörű volt a kilátás. Megvártuk a naplementét és jöttünk is haza, mert kezdett hűvös lenni.

Nagyon szép, tartalmas hétvégénk volt! Mindig meglepődök, hogy milyen gyorsan szaladnak a napok, hiszen pár nap és ismét itt a hétvége :)

Hurrá nyaralunk! Ezúttal gyerekkel Nizzában.

Megérkeztünk Nizzából. Ez volt az első igazi nyaralásunk hármasban. Bár már többször utaztunk haza Magyarországra, azok az utak inkább a rokonlátogatásról szóltak, mintsem a pihenésről és a felfedezésről.

Nizza! Nizza! Azt se tudom, hol kezdjem az élménybeszámolónkat. Talán kezdjük a leges-legelején: hogy is jött az ötlet, hogy pont Nizzába menjünk?! Idén szerettünk volna elmenni hármasban nyaralni. Igazi pihenős, tengerpartos, felfedezős, napsütéses nyaralásra vágytunk. Uticélként felmerült Spanyolország, de mivel két éve voltunk Barcelonában, ezt leszavaztuk. Aztán gondolkodtunk Olaszországon, Szardínián és Szicílián is. 2003-ban hat hetet töltöttünk Dél-Olaszországban, ami hatalmas élmény volt és már régóta vágyunk vissza. De aztán eszünkbe jutott Dél-Franciaország és a Riviéra. Franciaországban már többször is voltunk, de a déli részen még egyikünk sem járt. Többször felmerült már uticélként és úgy éreztük végre itt az ideje, hogy ellátogassunk ide is. A Riviérán több várost is nézegettünk, de a meghatározó az volt, hogy hova van közvetlen járat Dublinból. Végül Nizza mellett döntöttünk. Miután kiválasztottuk a célállomást, döntenünk kellett az időpontról. Szinte már rutinszerűen szeptember közepét lőttük be, mert egyrészt akkor már nincs borzasztó meleg, másrészt addigra lecseng a túristaszezon. Így nincsenek olyan sokan és pénztárcabarátabb is. Amint megvolt az időpont, le is foglaltuk a repjegyeket, majd szállás után néztünk. Úgy gondoltuk, hogy Nórival problémás lenne egy hotelben megszállni. Nem lett volna lehetőség főzni neki és a hotelszobák általában túl kicsik. Ekkor jutott eszembe, hogy sokan foglalkoznak lakásbérbeadással. Megnéztük az árakat és ugyanannyiba kerültek az egyszobás lakások az óváros szívében, mint az átlagos hotelszobák. Így egy apartman bérelése mellett döntöttünk. A Nice Pebbles ügynökségtől béreltünk, egész pontosan ezt a lakást.

Tudni kell, hogy mi az aktív pihenés hívei vagyunk, ezért már jó előre beszereztünk egy Lonley Planet-et és weben utánaolvastam, hogy milyen -főleg gyerekbarát- programok vannak a Riviérán. Összeírtuk azokat a programokat, amiket érdekesnek találtunk és csoportokba szedtük, hogy melyik mennyi időt igényel, hogy mennyire tartjuk fontosnak és hogy kell-e hozzá autó. Nizzába érve mindig erről a listáról választottuk ki a másnapi programunkat.

Nagyon sokat tanultam ezalatt a nyaralás alatt. Először is, ha gyerekkel megyünk nyaralni, fontos, hogy rugalmasak legyünk. Ha valami nem a terv szerint alakul, tudni kell improvizálni. Igyekezni kell a gyerek igényeit (evés, alvás, játék) szem előtt tartani, de nem kell feltétlenül mindent feláldozni azért, hogy a gyerek napirendje percre pontosan a megszokottak szerint alakuljon. Ne feledjük el, hogy a gyerekek nagyon alkalmazkodóak és sokkal többet kibírnak, mint azt gondolnánk. Valamint nagyon fontos szem előtt tartani, hogy a gyerekek mindent megéreznek. Ha azt érzik rajtunk, hogy feszültek, bizonytalanok, stresszesek vagyunk, akkor ők is nyűgösek lesznek. Ha viszont látják, hogy anya és apa is jól érzik magukat, vidámak és tényleg élvezik a nyaralást, akkor a picik is könnyebben veszik az akadályokat és lazítanak.
Ez persze mind szép és jó, de mielőtt elindultunk, én szétizgultam magamat, hogy mi hogyan lesz. A két fő dolog, ami miatt aggódtam, az az evés és az alvás volt. Rettegtem, hogy Nóri majd nem eszik, hogy minden nap főznöm kell majd neki, mert ugye a kisasszony csak a házikosztot szereti. Sajnos az üveges babakaják nálunk nem működnek (ami ilyenkor nagy kár, mert sokkal egyszerűbb lett volan, ha megeszi ezeket).
Azt pedig azt hiszem nem kell magyaráznom, hogy az alvástól miért tartottam. Féltem, hogy altatni kell majd, hogy sokszor felébred, hogy esetleg megint hozzászoktatom valamilyen rossz elalvós szokáshoz. Szóval nem kevés félelmem volt a nyaralás elején, de Balázs -mint mindig- most is nagy támasz volt. Ő teljesen optimistán állt a dolgokhoz: Nóri azt eszi majd, amit mi. Ha nem eszik, akkor majd kap gyümölcsöt. Az alvásról pedig azt gondolta, hogy mivel itthon is már több hónapja gond nélkül alszik, majd ott sem lesz másként. Elárulom, neki lett igaza :) Semmivel nem volt gond. Persze előfordult, hogy nem volt nagy étvágya, de nem csoda, mert mi sem ettük magunkat puffadásig a 30 fokos melegben. Az alvás pedig úgy alakult, hogy az első napokban 11-12 órákat aludt esténként, egy-egy pár perces ébredéssel megszakítva. Egyszer sem kellett altatni. Délután és este is mindig magától, gond nélkül aludt el. A nyaralás második felében azonban többször is felsírt esténként. Mint kiderült, jön a második kisörlője és az kínozza. Az ottlétünk alatt a foga egyik sarka áttörte az ínyét, de úgy látom ezzel még szenvedni fog(unk) egy darabig. Az egész egy hatalmas piros dudor. Kenegetjük neki Dentinox-szal és néha kap estére Nurofent, de ez a helyzeten csak kicsit változtat.

Mielőtt részletesen beszámolnék, hogy melyik nap mit is csináltunk, írok még egy kicsit Nizzáról. Nizza és persze a Riviéra is igazi mediterrán vidék (milyen meglepő, ugye?! :). Nemcsak az éghajlat és a táj, de az emberek is. Mindenki nagyon laza, nyugis. Reggel lassan indul a nap. Délben, a legnagyobb hőségben kevesen vannak a szabadban és csak délután indul be az igazi élet, ami aztán késő estig tart.
Nagyon élveztük a meleget és a sok napsütést, 25-30 fok között volt a hőmérséklet, ami tökéletes volt! Nizza hangulata varázslatos: a szűk kis utcák, az utcazenészek, az épületek, a sok étterem, bárok. Jó jelnek véltük, hogy sok nizzai jár a helyi éttermekbe, kávézókba. Zene volt füleimnek a franciák duruzsolása. Bár az első napokon még keresgélnem kellett a szavakat, a végére egész jól belejöttem a franciába. A táj egyszerűen pazar, fenséges, magával ragadó. Nem tudnék elég jelzőt leírni, hogy átadjam mennyire csodálatosak a kis falvak Nizza környékén. A fotók önmagukért beszélnek.
Mindezek mellett élveztük a gyümölcsök édes ízét, a finomabbnál finomabb rosé-k frissességét (amit Dublinban megszokott ár harmadáért lehet kapni), a finom sajtokat, a friss ropogós baguette-eket, amiknek a végéből hazafelé menet muszáj törni és megkóstolni. Nosztalgikus volt ismét csemegézni az összetéveszthetetlen francia péksütiket (croissant, pain au chocolat és az én személyes kedvencem a croissant au jambon és a croissant aux amondes -és még gyorsan megjegyzem, hogy a személyes kedvenceimnek köszönhetően +1,5 kg-val jöttem haza, de akkorsebánom, mert marha finom cuccok ezek- :) És akkor nem beszéltem még a cukrászremekművekről! Persze a természet adta szépségeket is élveztük: a napot, a kristálytiszta tengert, a benne úszkáló pici halakat, a virágok illatát. De legfőképp élveztük, hogy együtt lehetünk és azt hiszem Nórinak ez volt a legfonotsabb. Imádta, hogy egész nap hármasban voltunk. Ha valamelyikünk egy percre eltünt a szeme elől, azonnal kérdezte, hogy hol van. Nóri egyébként rengeteget tanult ezalatt a pár nap alatt. Sokkal többet dumál, beszél, magyaráz, tanult néhány új szót. Bátrabb lett, ügyesebben megy, még érdeklődöbb és mint egy kis szivacs úgy szívta magába a rázúduló rengeteg új információt.

Amin kicsit meglepődtem, hogy a francia árak úgy általában magasabbak voltak, mint a dubliniak. Az alapdolgoktól kezdve (pl: tej, liszt, hagyma, krumpli, vagy a mi esetünkben a pelenka), az éttermekig (egy menü 20 eurótól indult, egy koktél 10 euró körül volt). Ha jól emlékszem két dolog volt olcsóbb, mint itt: a sajtok és a borok. De sajna csak nem élhettünk 12 napig sajton és boron?! :) Na jó, mi még elviseltük volna, de Nórinak az étrendjét nem akartam ilyen szinten megreformálni :)

Amit hiányoltam az utunk során az az itt megszokott odafigyelés. Dublinban nagyon barátságosak az emberek. Nagyon szívesen elegyednek beszdébe a másikkal, főleg ha látják, hogy turista, vagy hogy gyerekkel van. Ezek persze nem mélyre szántó beszélgetések, csak ún. "small talk"-ok, de én ettől mindig jobban érzem magamat. Hát ilyen szintű érdeklődést nem tapasztaltunk az utunk során. Sehol sem kérdezték meg, hogy honnan jöttünk, vagy hogy ez-e az első ittlétünk, hogy miért épp Nizzába jöttünk, vagy hogy Nóri mennyi idős (ezeket az alapdolgokat itt Írországban hetente többször is elmondom vadidegeneknek és cseppet sem bánom). A másik furcsa dolog, hogy bár Írországban rengeteg a gyerekes, sőt a nagycsaládosok is szép számmal képviseltetik magukat, mégis nagyon toleránsak és figyelmesek az emberek a kisgyerekesekkel (vagy talán épp ezért?). Franciaországban mindenki, ismétlem MINDENKI nagy ívben tett arra, hogy gyerekkel voltunk. A 12 nap alatt összesen kétszer engedtek előre a babakocsi miatt, egyébként mindenhol simán elém mentek, elém álltak, vagy pl. egy épületbe belépve az előttem menő bement és nyugodtan becsukta maga mögött az ajtót, mit sem törődve azzal, hogy én mögötte két lépéssel egy babakocsival jövök. De a járdán sem mutattak különösebb előzékenységet, aki tudott mindig megelőzött és hidegen hagyta őket hogy én a babakocsival esetleg miattuk hátrébb kerülök. Ez az írektől megszokott előzékenység és figyelmesség után nagyon rosszul esett. Szinte már kiborító volt az udvariatlanságuk.
Ami még érdekes volt, hogy rengeteg volt a meleg pár. Nem tudtam, hogy ez a vidék híres a melegbarátságáról. Sok étterem, kávézó, éjszakai szórakozóhely, de strand is van, amik kifejezetten melegbarátok és hogy-hogy nem, mi valahogy mindig megtaláljuk ezeket :)

Tartottam attól, hogy a nyaralás szülőként nem lesz pihentető, hogy sok dologról le kell majd mondanunk Nóri szükségletei és kényelme miatt. Hát tévedtem! Nagyonis volt időnk pihenni. Az első pár napban felfedeztük a várost. Ilyenkor délelőtt mindig mászkáltunk egy kicsit, majd hazamentünk ebédelni. Ebéd után Nóri elaludt, ilyenkor Balázzsal mi is pihentünk: olvastunk, aludtunk. Majd délután folytattuk a városnézést. Ennél pihentetőbb és nyugisabb nem is lehetett volna!
Sőt, olyan is előfordult, hogy miután Nórit este letettük aludni, áttettük a babakocsiba, letakartuk egy sötét kendővel és így mentünk el este sétálni, vacsorázni. Nóri tényleg egy angyal volt: nem ébredt fel és így tudtuk élvezni egy kicsit Nizza éjszakai életét is.

A nyaralás második felében autót béreltük és azzal jártuk be a környéket. Ekkor Nóri alvását úgy oldottuk meg, hogy ebéd után betettük a babakocsiba, bekészítettük neki az alvós polóját, letakartuk egy nagy fekete sállal és minden gond nélkül elszundított és 1,5-2 órát aludt. Mi addig nyugodtan folytathattuk a programunkat, vagy beültünk valahová kicsit ejtőzni. Szóval nagyon jól jött ki minden. Egyáltalán nem volt problémás a dolog.

A gyerekes nyaralásról még annyit, hogy kicsit tartottam attól, hogy vajon mennyire lesz nehézkes Nórival és a babakocsival a közlekedés, hogy lesz-e akadálymentesítés, vagy lesznek-e mosdók, pelenkázók, parkok, játszóterek. Itt Írországban megszoktam, hogy minden nagyon gyerekbarát és hogy kényelmes valamint problémamentes a gyerekkel való közlekedés. Nos elárulok valamit: nemcsak Írországban vannak gyekerek :) Úgyhogy ezért igazán kár volt aggódnom. Bár valószínű, hogy főszezonban az óváros szűk utcái zsúfoltabbak, mint most voltak. De a babakocsival való közlekedés egyáltalán nem okozott gondot. A legtöbb múzeumba be lehetett vinni a babakocsit is. Mindenhol volt pelenkázó, sokszor találtunk parkot, árnyékos részeket, padokat, ahol Nóri nyugodtan ehetett, vagy kicsit rohangálhatott és nagyon sokszor futottunk bele játszóterekbe is. Mondtam is Balázsnak, hogy olyan, mintha vonzanánk ezeket a dolgokat, de kedves férjem felvilágosított, hogy egész biztosan eddig is belefutottunk ilyen helyekbe, de most szülőként értékeljük is ezeket, így jobban feltűnik. És valóban :)

Odaút:
Összeszámoltam, Nóri ötödszörre utazott repülővel. Most, lassan 20 hónaposan is nagyon jól ment a repülés. Semmi gond sem volt. Az időzítés tökéletesen jött ki, mikor Nizzába utaztunk: Nóri ebédjét úgy időzítettük, hogy közvetlen a felszállás után legyen. Így felszállás után meg is etettük, aztán odaadtuk neki a tentikéjét, amivel aludni szokott és legnagyobb meglepetésemre egy kicsi fészkelődés után kb. 10 perc alatt teljesen magától (ringatás, susogás, simogatás nélkül) elaludt. Leszálláskor ébredt fel, kipihenten, jókedvűen :) Így érkeztünk meg a napsütéses Nizzába. Az út egyébként kicsit több, mint két óra volt és ahogy Balázs szokta mondani "eseménymentes" volt.

Miután összeszedtük minden cuccunkat, fogtunk egy taxit és elautóztunk a szállásunkra. Itt találkoztunk az ügynökség egyik képviselőjével. Felkisért minket és körbe is vezetett a lakásban. A lakás pici volt, de hármunknak tökéletesen megfelelt erre az időre. Nagyon jól felszerelt volt, volt: villanytűzhely, sütő, kenyérpirító, vízforraló, mosógép, mosogatógép, vasaló, porszívó, felmosófa és vödör, tisztítószerek és hajszárító is. Egy apró hiba volt, hogy a légkondi nem működött. De volt a hálószobában és a nappaliban is ventillátor a lámpákon, így a levegőt tudtuk mozgatni, de az a melegen nem sokat változtatott. Nórinak külön kértünk utazóágyat, matraccal, pelenkázószivacsot és etetőszéket, amik az érkezésünkkor már be voltak készítve.

Az óváros szívében lakni több előnnyel is járt: mindenhez közel voltunk, tényleg minden (a tengerpart, a piacok, parkok, üzletek stb.) karnyújtásnyira volt tőlünk. A város szívében csak késő este állt meg -vagy inkább lassult le - az élet. A lakásunk az első emeleten volt, közvetlenül alattunk két étterem is volt. Este, vacsora közben mindig menetrendszerűen jöttek a különböző "műsorok". Először egy harmónikás bácsi zenélt. Főleg francia dalokat játszott. Majd jött egy rock-n-roll banda, közben az egyik bárban mindig bekapcsolták ugyanazt az Édith Piaf CD-t. Így zenéből nem volt hiány. Mivel a légkondink nem ment, mindig nyitva hagytuk az ablakokat, amíg Nórit le nem tettük aludni. Szerencsére a hangszigetelés nagyon jó volt, így zárt ablakok mellett csak halk zaj szűrődött be, ami egyáltalán nem volt zavaró.
Ez a videó az egyik vacsora közben készült, jól lehet hallani a harmónikásat a háttérben :)

Nórit mindig az ablakhoz kellett vinni és együtt néztük és hallgattuk a bácsi muzsikálását. Pár nap után már ha csak meghallotta a harmónikaszót rohant az ablakhoz és mutatta, hogy vegyük fel. Többször is integettünk a bácsinak, de sajnos nem vett minket észre.

Ez pedig a zenekar, akik a bácsit követték :)

Első nap csak a környéken sétáltunk egy kicsit, elmentünk vettünk pár dolgot egy közeli szupermarketben. Vacsora után el is aludtunk. Nóri meglepően jól aludt, egy alkalommal sírt fel és pár korty víz után (ami a 30 fokban nem volt csoda) vissza is aludt és majdnem 12 órát aludt. Így reggel mindhárman kipihenten, kisimultan, tele energiával ébredtünk.

Nizza első nap:
Első nap elmentünk egy messzebb (kb. 20 perc sétára lévő) hipermarketbe - a Carrfour-ba - vásárolni. Sok alapdologot be kellett szereznünk, hogy Nórinak szükség esetén főzni tudjunk. A vásárlás után hazamentünk, majd megebédeltünk. Nórit letettük aludni a szokásos délutáni időpontban és mi is pihentünk egy kicsit. Délután pedig lementünk a tengerpartra strandra. A tengerparton vannak fizetős és ingyenes strandok is. Mi vittünk magunkkal mindent (strandtörölköző, árnyékoló stb.), ezért az ingyenes részre mentünk. A nizzai partszakaszról olvastuk, hogy köves, így nem ért meglepetésként. Erre mindenképp érdemes készülni, mert elég kényelmetlen a parton strandpapucs nélkül sétálni. A parton sok árusnál lehet kapni 10 euróért olyan strandcipőt, ami gumitalpas és kényelmes benne a séta a kavicsokon is. Sokan ebben is úsztak. Mi nem vettünk ilyet, de megbántuk. Ha legközelebb megyünk -merthogy egész biztosan nem utoljára jártunk erre - akkor mindenképpen veszünk majd, mert megéri.
A strandot Nóri is élvezte, bár a vízbe nem akart bemenni. De közvetlen a tenger partján ülve tűrte, ahogy a kiszaladó víz mosta a lábát. Egy ideig gyűjtögette a kavicsokat, majd felkérte magát az ölünkbe és a továbbiakban a szárazföldről szemlélte a vizet :)

Nizza második nap: 
Második nap Balázs reggel elugrott egy közeli pékségbe és friss, finom péksütiket hozott: croissant-t és pain au chocolat-t. Nóri is örömmel falatozott a finomságokból.

Reggeli után elmentünk a Cours Saleya sétányra, ahol aznap régiség piac volt.

Majd elmentünk a Promenade des Anglais-re sétálni.

Elsétáltunk a Jardin Albert 1er parkig. Itt volt egy nagyon szép körhinta, ami Nórinak nagyon megtetszett és kétszer is felültünk vele. Egyszer velem, egyszer Balázzsal.

A parkban tízóraiztunk, majd hazafelé vettük az irányt a Place Masséna-n keresztül. Otthon megebédeltünk és letettük Nórit aludni. Mi is szieztáztunk egy kicsit.
Délután felmentünk a Parc du Chateau-hoz. Ez egy magas hegyen álló régi várrom köré épített park. A parkba sok-sok lépcső vezet fel, de szerencsére van lift is, ami ingyenes. Mi a liftet választottuk, mert babakocsival nem tudtunk volna felmenni a lépscsőkön. A kilátás pazar volt fentről.

Nóri nagy örömére volt itt egy játszótér is.

Nizza hamradik nap:
A hamadik napot szintén a Cours Saley-n kezdtük, de ezúttal zöldség és gyümölcs piac volt.

Délben szintén otthon ebédeltünk, majd jött a délutáni alvás. A délutáni pihenő után pedig strandolni voltunk.

Este, miután letettük Nórit aludni, Balázs rábeszélt, hogy menjek el egyedül sétálni és nézzem meg milyen Nizza esti élete. Nagyon jó ötlet volt :) A város este átalakul. Sokkal több ember volt az utcákon, mint délután. Ilyenkor lehül a levegő és beindul az élet. Kinyitnak az éttermek, a bárok, sok árus van az utcákon. Csak egy rövid sétát tettem, de nagyon tetszett.

Nizza negyedik nap:
Negyedik napon délelőtt a sétánk ismét a Cours Saleya felé vezetett. Ezúttal megkóstoltuk az egyik helyi specialitást a csicseriborsólisztből, sóból, olivaolajból és vízből készült vékonytésztás omlett-szerűséget, a socca-t. Az egyik helyi kofa, Theresa, árulta ezt. Egy szép nagy adagot kaptunk 3 euróért. Mint utóbb az utikönyvben olvastuk, ez a város egyik legautentikusabb helye socca szempontjából. Hogy őszinte legyek nekem ez a kaja nem lopta be magát a szívembe. Omlett is, de nem is, palacsinta is, de nem is, sós és furcsa állagú. Bevallom, el se fogyott...

Délután a szokásos szieszta után ismét felmentünk a Parc du Chateau-hoz. Ezúttal másik irányba sétáltunk. Elmentünk az épített vízesés felé, amit a városból jól lehet látni. Sajnos épp aznap szerelték, így közelről nem láthattuk. De jót sétáltunk.

Később elindultunk a Promenade-on, hogy elmenjünk az ortodox templomba, ami a város másik végén volt. Átmentünk Nizza modernebb részén. Nagyon szépen karbantartott épületeket láttunk. Az utcák szűkek, de tiszták. Érdekes volt ezt a városrészt is látni. Végül nem jutottunk el a templomig, mert Nóri már nagyon unta a babakocsiban való ücsörgést és közben uzsonnáznia is kellett. Így megálltunk egy parkban, ahol evett, majd kicsit szaladgált is. Természetesen volt játszótér is a parkban. Nagyon zsúfolt volt a mászóka, de Nóri bátran felmászott a nagyobb gyerekekkel együtt. Olyan büszke voltam rá, hogy bár nem értette a többi gyerek nyelvét és a többiek nagyobbak is voltak, mint Ő, de nem ijedt meg. Többször is felment és lecsúszott a csúszdán.

Nizza ötödidik nap:
Az ötödik napon Balázs reggeli után buszra ült és elment a reptérhez átvenni az autót a kölcsönzőből. Egy Ford Focust béreltünk a nyaralásunk további részére. Balázs nem volt valami elégedett az autóval, de a célnak tökéletesen megfelelt a járgány. Jól jött, hogy Balázs Olaszországban már szerzett némi tapasztaltot a déli népek vezetési kultúráját (vagy annak a hiányát...) illetően. Volt néhány kalandos utunk, de Balázs mindent profin megoldott.
Az autózásról még érdemes azt tudni, hogy Nizza közelében sok olyan látnivaló van, amik csak kocsival közelíthetőek meg, ezért még így szezon végén is sok volt a dugó. Szóval az, hogy valami csak pár kilométerre található meg, ne tévesszen meg senkit, attól az odaút még simán lehet akár egy óra is. A légkondi nagyon jól jött a kocsiban. Érdemes bekészíteni vizet, árnyékolót a gyerekeknek, valami nasit és játékokat is.
Aznap miután átvette a kocsit, visszajött értünk a szállásra, felpakoltunk és Antibes felé vettük az irányt, egész pontosan a Marineland-be látogattunk el.
Ez egy hatalmas park, illetve állatkert amiben mindenféle tengeri állatok vannak. A nap során a park különböző részein tartanak állatetetést, illetve show-kat. A park nagyon gyerek- és családbarát. Több mosdó van a park különböző részein. Van pelenkázó és szoptató helység is. Valamint sok étterem, büfé, padok, árnyékos részek. Sok játszótér is van. Szerencsénk volt, mert pont az érkezésünkkor kezdődött a fóka show.

A fókák mellett volt egy kicsi játszótér, egy mászókával. Mit gondoltok mit szólt Nóri amikor ezt meglátta?

Láttam, ahogy felismeri, hiszen nálunk pont ugyanilyen mászóka van a közelben. Nagyon megörült neki, alig tudtuk leszedni róla és elcipelni, hogy megnézzük a fókákat :)

Ezután elmentünk megnézni az akváriumokat.

Majd megebédeltünk és ebéd után Nórit betettük a babakocsiba. Norci rendes gyerek volt és minden zokszó nélkül elaludt. Balázs behúzódott vele egy árnyékosabb részre. Ők ott pihentek, amíg én  megnéztem a delfin show-t.

Ezután elmentünk és megnéztük közösen a kardszárnyú delfin show-t. Íme ebből egy rövid részlet:

Később elnéztünk egy játszótérre, ahol volt egy hatalmas csúszda is. Kíváncsi voltam, hogy Nóri mennyire ijed meg a hosszú csúszdától. Hát semennyire! Élvezte, hogy jó magasról csúszhatott le és a végére érve mutatta, hogy "még". Majd megnéztük a jegesmedvéket, akik sajna a nagy meleg miatt visszahúzódtak a barlangjukba.

Késő délután indultunk vissza Nizzába. Nagyon klassz és tartalmas napunk volt. A Marineland mellett található még három másik park is: egy vidámpark, egy akvapark és egy ún. "vadnyugati" park. Nagyobb gyerekek a többi parkot is biztosan élvezik. Érdemes az odalátogatás előtt megnézni a nyitva tartásukat, illetve, hogy milyen kombinált jegyeket lehet venni. Mi egy prospektusban találtunk egy 10%-os kupont, így ennyi kedvezményt kaptunk a jegy árából.

Nizza hatodik nap:
Hatodik napon ellátogattunk Antibes városába. Hol máshol, mint egy játszótéren indítottuk a városnézést. Majd elmentünk az óvárosba, ott élveztük a sétálóutcák hangulatát. Elnéztünk a Marché Provancal-ra (piac). Itt vettünk nagyon finom és nagyon olcsó olivabogyót, szárított paradicsomot és gyümölcsöket.

Elmentünk a kikötőhöz megcsodálni a rengeteg fehér luxusjachtot. Ezután beültünk egy étterembe ebédelni. A kaja sajnos nagy csalódás volt. Egyedül Balázs pizzája volt finom, a többi (Nóri húspogácsája, valamint az én tengergyümölcsös linguini-m csapnivaló volt). Ebéd után elautóztunk a közeli homokos tengerparthoz (Juan les Pins). Ez a nyaralók paradicsoma. Hosszú, tiszta, gyönyörű homokos tengerpart.

Nizza hetedik nap:
Hetedik napunkon Villefranche városa volt az uticél, ami a Corniche Inférieur-ön található.
Három ún. "Corniche", azaz tengerparti út köti össze Nizzát Monacóval: a Corniche Inférieur közvetlenül a part mentén található, a Corniche Moyenne a beljebb és magasabban van, a Grande Corniche pedig magasan, a hegygerinchez legközelebb futó út, amit még Napoleon csapatainak építettek, hogy könnyebben eljuthassanak Olaszországba. Ez az út szerepel többek között Hitchcock Fogjunk tolvajt! című filmjében is, amiben az egyik főszereplő a későbbi monakói hercegnő Grace Kelly volt. A sors iróniája, hogy Grace Kelly később egy tragikus autóbalesetben ugyanezen az úton vesztette életét.
Visszatérve a villefranche-i látogatásunkra, a faluba érkezve hiába keringtünk a kocsival, nem találtunk parkolóhelyet, így mentünk tovább az Ephrussi de Rothschild Villába, ami Saint-Jean-Cap-Ferrat faluban található. Baroness Béatrice de Rothschild építtette az apja halála után rámaradt örökségből.

Imádtam ezt a helyet! Ez egy gyönyörű, hatalmas villa, ami körül egy szépséges, mesterien karban tartott park van. A park különböző részekre van osztva, többek között van japánkert, sziklakert, rózsakert és francia kert is. Mivel Nórinak nem tetszett, hogy a villában más turisták is voltak, mi a kertekben kezdtük a látogatást.

A francia kertet hagytuk utoljára. Ez a legnagyobb, sok szökőkúttal tarkítva. Ezek óránként háromszor zenélő szökőkútakká változnak. Íme egy kis részlet ebből :)

Mire a kerteket bejártuk, Nóri kellőképp elfáradt, így beültünk a múzeum éttermébe és elfogyasztottuk az utazásunk legfinomabb, legigényesebb ételeit. Nórinak elővigyázatosan vittünk kaját, Ő azt ette. Balázs rendelt egy sajtos-sonkás quiche-t salátával, én pedig egy lazacos salátát kértem. Valami frenetikus volt mindkettő. Desszertjeink pedig nemcsak fenségesek, de gyönyörűek is voltak. Mire befejeztük a főfogásokat, Nóri elaludt a babakocsiban, így nyugodtan falatoztuk a desszertjeinket :) Amíg Nóri pihent a babakocsiban, mi bejártuk a villa szobáit. Ehhez kértünk audioguide-ot is. Anélkül nem lett volna sok értelme.

Miután Miss Nóra felébredt elmentünk egy közeli strandra, az én személyes kedvencemre, a Plage de Passable-ra. Apróköves, gyönyörű kicsi strand.

Este Balázzsal bátrak voltunk és bevállaltuk, hogy nem a kiságyába tesszük le Nórit aludni, hanem a babakocsiba. Majd miután elalszik, elmegyünk vacsizni. Legalábbis ez volt a terv. És tudjátok mit? Működött!!! :) Nóri pár perc alatt bevágta a szunyát, mi addig villámgyorsan emberi formát öltöttünk és lecsempésztük az első emeletről -lift nélkül!- a babakocsiban alvó gyermeket. Majd nekivágtunk az éjszakának. Sétáltunk egy kicsit, majd beültünk egy szimpi kis helyre. Első körben csak előételt kértünk ki - no meg egy üveg fehérbort - de az előétel olyan nagynak bizonyult, hogy itt meg is álltunk és egy rövid séta után mentünk is haza. A gyermek egy kisangyal volt, meg se moccant, édesen aludt :) Simán átettem az ágyába és aludtunk.

Nizza nyolcadik nap:
A nyolcadik napunkon Monacóba látogattunk el, ezúttal a Moyenne Corniche-on keresztül mentünk.

Délelőtt a Musée Océanographique-ban voltunk. A látogatást a legalsó szinten kezdtük, ahol az akváriumok vannak. Nóri imádta a hatalmas, 6 méter magas ún. cápa lagúnát, ami nem csoda, mert felnőttként is elég lehengerlő volt a látvány.

Eztuán felmentünk a tetőtérre. Itt volt egy kis játszótér néhány mászókával, valamint egy étterem. Itt is finomat ettünk, majd szokás szerint betettük Nórit a babakocsiba aludni. Mikor már jó mélyen aludt, lementünk és bejártuk a maradék két szintet.

A múzeum után felsétáltunk a várhoz - Nóri még mindig aludt. Pont akkor ébredt fel, amikor felértünk a legmagasabb részre, a palota bejáratához. Pont akkor volt örségváltás, így azt megnéztük, majd sétáltunk a vár előtti téren és a kis utcákban.

Balázs kiszúrta, hogy van a közelben egy játszótér, így betértünk ide is.

Egy gyönyörű, különleges növényekkel teli parkon át mentünk vissza a parkolóhoz és onnan autóztunk Nizzába, a naplementében. Nóri már az autóban elszunyókált.

Nizza kilencedik nap:
A kilencedik napon ismét Monacó volt az uticél. A Grande Coriche-on keresztül mentünk ezúttal. A szokásosnál nagyobb dugóba kerültünk, így Nóri késő délelőtt már az autóban elaludt. A monakói herceg autógyűjteményét néztük meg először. Meglepő módon Nóri ezt is élvezte. Folyamatosan brümmögött és mondta az autók színét. Meg kell mondjam, hogy van ízlése a gyereknek: az igazán szép kocsikat mindig meg akarta fogdosni :)

Egy gyors ebéd után folytattuk a városnézést és ellátogattunk a Jardin Animalier-be (állatkert). Egy nem túl nagy (nekünk pont megfelelt, Nóri nem unta meg a nézelődést) állatkert volt, amiben inkább csak kisebb állatok (majmok, halak, madarak stb.) voltak. Én kifejezetten örültem ennek, mert ezek a kisebb állatok sokkal aktívabbak voltak és így Nóri könnyen észrevette őket.

Különösen tetszettek neki a pici majmok, amik fel-alá rohangáltak.

A szokásosnál kicsit korábban indultunk haza és Nóri el is aludt a kocsiban.
Este a fürdés után értetlenül álltunk, amikor Nóri nem akart elaludni. Később esett csak le, hogy aznap kétszer aludt és a második alvása délután volt, így valószínű, hogy nem volt még elég álmos. Ez volt az egyetlen alkalom a nyaralás alatt, amikor gond volt az alvással. Egy órán keresztül kb. 10 percenként felsírt, ilyenkor mindig bementem, megnyugtattam és visszatettem aludni. Mivel ez volt az utolsó előtti esténk, szerettünk volna elmenni vacsorázni. Miután Nóri nagy nehezen elaludt, átcsepmésztem a babakocsiba és a velünk szemben lévő étterembe mentünk le. Úgy 6 métert kellett megtennünk (egyik előnye annak, hogy az óváros szívében volt a szállásunk :).
A vacsora után mentünk is vissza aludni, már nem sétálgattunk.

Nizza tizedik nap:
Utolsó napunkon lazítani akartunk, így Antibes felé vettük az irányt és egy közeli strandra, a Plage de Salis-ra mentünk. Ez is gyönyörű volt. Olyan kristálytiszta volt a víz, hogy még a mélyebb részeken is tisztán lehetett látni a tenger fenekét. Tele volt a víz pici halakkal. Ezeket is nagyon jól lehetett látni. Gyönyörű volt a kilátás is: balkézre Antibes városa látható, jobbra villák sorakoznak, velünk szemben pedig luxusjachtok horgonyoztak. Pazar volt!
Egész nap a strandon voltunk, fürödtünk, napoztunk, játszottunk. Ott is kajáltunk. Nóri étrendjétől eltérően kivételesen igazi strandos kaját kapott: sültkrumplit evett kolbásszal, ketchuppal, délután pedig uzsonnára kapott kóstolót a nutellás gofrimból. Szerintetek mennyire volt oda érte?... eléggé! :) Még az orra is nutellás volt!
Méltó lezárása volt ez a nyaralásunknak. Este pakoltunk és készültünk az előttünk álló hazaútra.

Hazaút Nizzából:
A hazautunk napján 15:25-kor indult a repülőgépünk és a szállásunkat 10:30-ig el kellett hagyni. Ezért úgy döntöttünk, hogy elmegyünk még a reptér mellett található Phoenix Parkba. Ez egy gyönyörűen karbantartott, hatalmas (7 hektárnyi) területen elterülő növény- és állatpark. A belépő nagyon baráti, mindössze 2 euró és akár egy egész napot is el lehet itt tölteni a gyerekekkel. Sok az érdekes látnivaló. Van sok pad, árnyékos rész és egy nagy játszótér is. Vannak zárt és nyitott részek is. Mi csak másfél órát töltöttünk itt el, de nagyon élveztük.

Ezután mentünk is a reptérre. Első körben leadtuk az autót a kölcsönzőbe, aztán mentünk a terminálunkhoz. Közben Nóri el is aludt. Amíg Ő aludt, mi gyorsan megebédeltünk és indultunk is a géphez. Nóri az alvás után nagyon aktív volt, de nem volt vele gond. Bár sokszor mászkálni akart, fel- lemászott az ölünkből, de alapvetően jól viselkedett. Vittünk neki pár könyvet és sokat mondókáztam vele. Balázs is sokat mesélt neki és szórakoztatta. Szóval a 2,5 órás út hamar elment.
A reptérről a szokásos busszal jöttünk haza, ami szinte közvetlenül a lakás előtt tesz le.

Nóri édes volt, amikor belépett a lakásba, felcsillant a szeme. Berohant, nézelődött, mindennek mondta a nevét és kipakolta a játékait. Majd bement a szobákba, rohangált, figyelt, rámolt. Vacsora után egy jót fürdött a pici kádjában és hamar el is aludt.

Összességében hatalmas élmény volt ez a tíz nap. Mondanám, hogy tökéletesen sikerült a nyaralásunk, de nem akarok nagyzolni. Bár, ha jól belegondolok, akkor lenne ez nagyzolás, ha nem lenne igaz. De ami igaz, az igaz: szuperül éreztük magunkat és az elképzeléseimmel ellentétben minden simán ment!