2011. augusztus 17., szerda

Megérkezett a magyar útlevél

A magyar útlevél intézéséről itt írtam már. Azóta türelmesen vártuk, hogy kézhez kapjuk. Július végén (egész pontosan 25-én, hétfőn) felhívták Balázst, hogy megérkezett Nóri útlevele és a nagykövetségen át lehet venni.

Balázs szerdán be is ment a nagykövetségre. Ugyanaz a férfi volt az ügyintéző, mint aki előző alkalommal. Balázs szerette volna megtudni, hogy az eredetileg jósolt 2-3 hónap helyett miért tartott az ügyintézés 4 hónapig. Fel se tudta tenni a kérdést, mert a pasas a szavába vágott, hogy ez nem rajtuk múlik.
Az útlevélkérlem során azt a tájékoztatást adták a nagykövetségen, hogy az ír útlevelet 5 év ittartózkodás után adják csak meg. Balázs gondolta, hogy felhívja a figyelmüket, hogy 3 év ittartózkodás után is simán megkaptuk és ha nincs erről pontos információjuk, akkor inkább ne mondjanak semmit, ne tájékoztassák félre az ügyfeleket. De ezt a mondandóját sem sikerült befejezni, mert a férfi ismét félbeszakította és mondta, hogy nekik semmi közük az ír útlevélhez, ilyet ők biztos nem mondtak. Közben átadta Nóri iratait és megkérdezte, hogy "megvan minden cucca, nem?". Ezzel az udvarias befejezéssel zárta a párbeszédet.

Mikor Balázs ezt elmesélte, eléggé felment bennem a pumpa. Egyrészt hónapokig tart, mire megkapjuk az útlevelet, nem postázzák ki, ezért be kell érte menni (heti három délelőtt vannak csak nyitva), másrészt félreinformálnak, aztán meghazuttolnak és ehhez még bunkók is...

Másnap felhívtam a nagykövetséget és elkértem a konzul elérhetőségét. Írtunk egy panaszlevelet Talpai Tamás konzulnak. A levelet két hete adta fel Balázs. Eddig még semmi válasz. Nagyon kíváncsi vagyok mi lesz (lesz-e) a reakiciójuk.

Update (2011.09.05.): azóta sem kaptunk választ a panaszlevélre.

2011. augusztus 16., kedd

Nóri beteg

Norcika vasárnap hajnalban belázasodott. A hajnali etetésnél éreztem, hogy a szokásosnál melegebb, hőemelkedése volt. Reggel pedig már magas láza lett. Fel is hívtuk a háziorvosunkat és aznap délutánra kaptunk időpontot.

Elmentünk, megvizsgálták. A légútai tiszták, nem gyulladt a füle, nincs hasmenése, nincsenek kiütései, eszik, iszik rendesen, egyszóval a magas lázon kívül semmi baja. A doktornő szerint valószínű, hogy egy vírus és azt javasolta, hogy várjuk meg, amíg a szervezete leküzdi.
Mondta a doktornő, hogy ha minden jól megy magától elmúlik majd a betegség, ha mégse javulna pár napon belül, esetéeg rosszabbodna az állapota, akkor azonnal vigyük vissza. Valamint írt beutalót kórházba, ha esti órákban, amikor náluk nincs ügyelet, lenne gond Nórival, akkor bevihetjük a kórházba.

Mondta a doktornő, hogy Nurofen-nel jól csillapítható a magas láz, illetve, készíthetünk neki langyos fürdőt is.

Így is tettünk. Nurofen-t kaphat 6 óránként 2,5 ml-t. Magas láz esetén pedig 28-32 fokos vízben kell fürdetni. Természetesen melegebb vízbe kell tenni a babát és folyamatosan kell azt hűteni. A langyos ülőfürdőben akár 10 percig is lehet fürdetni. A legjobb, ha a baba testét teljesen befedi a víz.

Tegnap este a láz meg is szünt, de ma reggel megint felment és délután alig tudtam levinni. Most estére kapott kúpot, ami végre csillapította a magas lázt. Ezt a kúpot még otthonról hoztuk. Megmutattam a doktornőnek, mert aznap reggel azt adtam Nórinak. Megnézte és mondta, hogy nem ismeri. Azt mondta, hogy lázcsillapító van benne és valami olyan összetevő is, amit epilepszára használnak. Mondta, hogy ő ennek a használatát nem javasolná -persze azt adok a gyereknek, amit jónak látok.

Nóri egyébként nagyon jó beteg. Beveszi az orvosságokat, sírás nélkül türte a langyos fürdőket, rendesen eszik, sokat alszik. A kedélye is elég jó.

Elvileg csütörtökön repülnénk haza, de ha holnapig nem javul Nóri állapota, akkor sajnos maradnunk kell. Remélem holnapig jobban lesz.

2011. augusztus 15., hétfő

Tud ám sírni is...

Mindig csak olyan fotókat, videokat teszünk fel, ahol Nóri mosolyog, gagyog, boldog... Nos, íme a bizonyíték, hogy tud ám sírni is ez a baba. Szerencsére tényleg nem ez a jellemző.

Azért leírom, hogy ez hogy történt. Épp fürdettük Nórit és Balázs szerette volna felvenni videora, hogy Nóri milyen csodálkozó arcot vág, amikor szappanozzuk a kezünket. Imádja ezt nézni. Elindította az első videot, én meg belekotyogtam, úgyhogy leállította és újra elindította. Másodszorra azonban rosszul tartotta a telefont (amit videokamerának is használunk), így az egész felvétel fejjel lefelé lett rögzítve. Aztán nekifutottunk harmadszorra is. Ekkor pedig mozgókép helyett állóképre volt állítva a telefon, így egy fotót készített. Na, belőlem olyan röhögés tört ki... olyan igazi mélyről jövő, hirtelen kacaj. Szegény Nóri erre nem volt felkészülve és nagyon megijedt. Ez volt a reakciója:


Szegénykém... Annyira megijedt, nem is akarta abbahagyni a sírást. Ki kellett vennem a kádból, hogy megnyugtassam. Egyem meg azt a kis mimóza lelkét :)

Szoptatás nyilvános helyen

Van akit nem zavar, ha nyilvános helyen szoptató anyukát lát. Van, akit zavar és sajna miattuk sok anyuka kifejezetten kerüli a nyilvános szoptatást.

Én a kezdetektől szerettem volna, ha az etetések nem hiúsítják meg a programjainkat. Sokszor vagyunk a szabadban, sokat járunk el vásárolni, sétálni, kirándulni. Eszembe sem jutott, hogy ezeket a programokat Nóri etetése köré tervezzem. Soha nem jutnánk el sehová.

Szerencsére itt mások sem csinálnak ügyet a kisbabák etetéséből. Rengetegszer látok a parkokban, a játszótereken szoptató anyukákat és soha sem láttam, hogy bárki szólt volna érte, vagy hogy akár csúnyán nézett volna rájuk ezért.

Ha nálunk is úgy alakult a dolog, diszkréten elvonultam egy kevésbé zajos sarokba és megetettem Nórit. Nem zavart, hogy a parkban, bevásárlóközpontban, repülőtéren, vagy épp egy étteremben kellett szoptatnom és szerintem a körülöttem lévőket nemhogy nem zavarta, de nem is különösen érdekelte, hogy mit csinálok.

Persze ehhez kell egy támogató környezet és kellenek a feltételek. Ez a fotó egy belvárosi bevásárlóközpont mosdójában készült:


Ez egy olyan mosdó, ahová be tudod tolni a babakocsit és van pelenkázó is, ahol rendbe tudod venni a babát.

Ez nálunk a parkban készült:

Ez a videó pedig a szomszédos TESCO-ban:


Nyilván, ha ilyen civilizált lehetőségek adottak a kisbaba megetetésére, akkor az anyukák élnek is vele. Kíváncsi vagyok otthon az ilyesmi mennyire elterjedt és mennyire támogatott.

2011. augusztus 8., hétfő

Hozzátáplálás, ahogy mi csináljuk 3. rész

Már kb. egy hete, hogy elkezdtünk Nórinak darabos dolgokat adni. Mivel szinte már mániákusan félek attól, hogy félrenyel, rettegve álltam a feladat elé.

Először nagyon érett szilvát kapott, öszenyomkodva. Nagyon jól fogadta a nagyobb darabokat is. Simán szétnyomta a nyelvével és lenyelte. Nekem azonban több nap kellett, mire eljutottam odáig, hogy nem tiszta stressz számomra az etetés.
A puha szilva után jött a barack, majd a főtt, illetve sült dolgok villával szétnyomva.

Először csak egy kicsi adag darabos ételt kevertem össze egy nagyobb adag pépesítettel, hogy Nóri megszokja az új textúrát. Később növeltem a darabos kaja arányát. Most ott tartunk, hogy kb. 3:1 arányban keverem a darabosat a pépessel.

Egyébként az a tapasztalatom, a félrenyeléseket tekintve, hogy nem is a nagyobb darabok okozzák. Sokkal inkább a figyelmetlenség. Mivel Nóri már nagyon érdeklődő, gyakran előfordul, hogy ha már nem olyan nagyon éhes, elvonja valami a figyelmét az evésről. Ilyenkor szokott legtöbbször félrenyelni. Én már a legkisebb köhintésnél is szívbajt kapok, de mindig nagyon ügyesen felköhögi ami félre ment.

Tegnap elkezdtem Nórinak adni reggelit is. Egyelőre csak tejbepapit kap (anyatej + bébirízs, vagy babaműzli keverékét). De vettem neki baba-gabonapelyhet, amit majd 7 hónapos kora után kaphat. Elég szépen fogyaszt: 80-120 grammot eszik meg egy alkalommal. Általában vacsorára eszi a legtöbbet. Kedvence az őszibarack, a szilva, a répa és az alma. Már nagyon kevés alkalommal kap pürésített babaételt. Erről remélem a héten sikerül teljesen leszoktatnom és szeretném, ha folyamatosan átállna majd azokra a kajákra (zöldség, gyümölcs, hús), amiket mi eszünk.

Ma reggel megmutattam neki az új poharát. Felforralt, lehűtött vizet kapott benne. Először csak rágta a pohár csőrét. Nem értette, mi is ez. Később, mikor láttam, hogy nagyon szopizza az ujját - mint amikor szomjas -, megint odaadtam neki a poharat. Na, ekkor már ügyesen szívta és kortyolt is párat belőle.

Az elmúlt hétvégék


Múlt hét szombaton gyönyörű idő volt, ezért úgy döntöttünk, hogy elsétálunk Dalkey-ba. A strandon keresztül vezetett az utunk.


Dalkey-ba érve beültünk a The Club lounge-ba (pub és étterem egyben) ebédelni.

Ebéd után DART-ra pattantunk és hazajöttünk. Olyan jó volt kimozdulni, mozogni egy kicsit. Nóri nagyon jól bírta a kis kirándulást. Egy rossz szava sem volt. Babakocsival vittük, így amikor elfáradt, csak beletettük és már aludt is.

Most hétvégén ruhavásárlás volt a projekt. Hamarosan megyünk haza és hivatalosak vagyunk Bettike és Zoli esküvőjére. Erre az alkalomra kéne nekem beszerezni valami ruhát. Sajna nem jártunk sikerrel. Nem találtunk semmi értelmeset. Tegnap elmentünk a Dundrum-i bevárálóközpontba, remélve, hogy a kedvenc ruhaüzeletemben - a Jane Norman-ben - majd találunk valami klassz ruhát. Nagyon szomorú voltam, mikor láttam, hogy az üzletet bezárták. Sőt! Valószínűleg az egész cég lehúzhatja a rólót, mivel csődeljárás alá kerültek.

2011. augusztus 5., péntek

Azért vannak a jóbarátok...

...hogy hiányoljuk Őket.

Most egy igen szentimentális, szomorkás, de annál őszintébb bejegyzés következik. Ma reggel kiborult nálam az a bizonyos láthatatlan bili, ami már egy ideje telítődött és most csupa bűz és tiszta szar körülöttem minden.

Na az úgy kezdődött, hogy Balázs nem kért reggelire palacsintát. Szegény férjem, ha tudta volna, hogy fél órás vinnyogást spórolhat meg magának, ha kéri azt a rohadt palacsintát, akkor együltő helyében tizet is benyomott volna. De nem! Ő ma reggel arra az igen egyszerűnek tűnő kérdésemre, hogy csináljak-e palacsintát. Azt válaszolta, hogy "nem".

Aki találkozott már nővel és került már velük kicsit közelebbi kapcsolatba, az jól tudja, hogy a nők agya olyan hihetetlen módon van megalkotva, hogy fantasztikus asszociációs képességekkel rendelkeznek. Lássuk a mai példát: Balázs nem kér palacsintát - biztos azért nem kér, mert siet - azért siet, mert be kell érnie a melóba - azért kell beérnie hamar, mert sok a munka - sok a munka, azaz ma is késő jön majd haza - késő jön haza, azaz ma is sokat leszek egyedül - sokat leszek egyedül, mert Balázson kívül nincs más barátom - nincs más barátom, mert minden jó barát otthon van - ők otthon, én meg itt - egyedül vagyok - SZAR EZ AZ EGÉSZ!!!...

Na és szegény palacsintát nem kérő férjuram, csak azt vette észre, hogy én azon tombolok, hogy nincs egy barátunk sem.

A dolog persze részben igaz, részben nem.

Az van, hogy amikor kiköltöztünk meg se fordult a fejemben, hogy nehéz lesz majd barátokat szerezni. Hangsúlyoznám a szót: barát, ami ugye nem egyenlő az ismerőssel. Ismerősből, haverból van sok... Miben is különbözik egy barát és egy ismerős. Számomra az az igaz barát, akit hajnali 4 órakor is fel merek hívni, ha nincs hol aludnom. Azt hiszem ezt nem is kell tovább magyaráznom.

Szóval kiköltöztünk 2009-ben, majd teltek múltak a hónapok és azt vettem észre, hogy a barátkozás nem is olyan könnyű. Egyrészt, bizonyos kor után már nehezen barátkozik az ember. Másrészt, akármilyen jól beszélünk angolul, a külföldiek esetében fellép a nyelvi nehézség, a különböző kulturális háttér, stb. Aztán vannak olyan eberek, akikkel hiába próbálunk szorosabb kapcsolatot kialakítani, egyszerűen nincs meg az az egymásrahangoltság, amitől egy igazi barátság működik. És persze vannak azok, akikkel nagyon jóban lehetnénk, de messze laknak és emiatt nem tudunk gyakrabban összejönni.

Tehát itt állunk több, mint 3 év ittartózkodás a hátunk mögött és barátok nélkül vagyunk. Na jó, mondom, hogy csak részben igaz. Ott van Bettike és Zoli, akik nagyon jó barátaink és akik nélkül én már rég bediliztem volna és ott van Juca és Balázs, akikkel szintén jóban vagyunk. Az előbbi pár sajna elég messze lakik Dublintól, ami nagy szívfájdalmam, mert imádom őket! Jucáék szintén nem a szomszédban laknak, de persze ők is nagyon fontosak :)

Tudom, hogy sokan irigyelnek minket: külföld, tengerpart, gyerek, jó munkahely, biztos anyagi háttér, jól megvagyunk, sőt néha félve írom csak le, hogy mennyire is jól megvagyunk. Mert igaz, ami igaz: boldog házasságban élünk, szeretjük, kiegészítjük egymást. Balázs nagyszerű férj és apa. DE! DE! DE! Ketten vagyunk, csak egymásnak vagyunk (meg persze Nórinak), csak egymásra számíthatunk.

És én, a mindig többet és jobbat akaró, irigykedve nézem a parkban az anyukákat, akik egymással találkoznak, puszi-puszi, kávéznak, beszélgetnek, nagyokat nevetnek. Utálom őket, hogy nekik van kivel elütni az időt, van kivel megosztani az élményt, van kit felhívniuk. És utálom magamat, mert nem vagyok az a mindenlében kanál, cserfes, gátlások nélküli nőszemely, aki csak úgy odamegy a többi ismeretlen anyukához és elkezd velük trécselni arról, hogy milyen szép időnk van ma.

Igen, kedves barátaim, nem is tudjátok, hogy mennyire hiányoztok!